Eredendő bűn (2001)Cornell Woolrich „Waltz into darkness” című regényének két feldolgozásáról tudok. Az első a „Mississippi szirénje” címűt modern környezetbe áttéve Trufffaut rendezte 1969-ben, Deneuve és Belmondo főszereplésével. A másodiknak „Eredendő bűn” a címe, A. Jolie és A. Banderas a két főszereplő.
#1
A menyasszony feketében volt (1968)Ez az 1968-as Truffaut-film William Irish (valódi nevén Cornell Woolrich, [1903–1968]) "The Bride Black" című regénye alapján készült. Egy másik, 1942-ben megjelent írását Hitchcock filmesítette meg "Hátsó ablak" című munkájában.
#2
Hátsó ablak (1954)Alfred Hitchcock a film ötletét több forrásból nyerte. Egyrészt Cornell Woolrich (William Irish) novelláját használta fel, valamint megtörtént bűnügyeket is (Patrick Mahon-, és Crippen-ügy).
#3
Hátsó ablak (1954)Cornell Woolrich (1903-1968) egyike a legnépszerűbb amerikai regényíróknak, akinek írásait előszeretettel filmesítették meg. Első írásai a jazz-korszak szellemében születtek, később tért át a bűnügyi regények alkotására, Álneveken is publikált, például: William Irish (ezen a néven adta ki a „Hátsó ablak” című regényét) illetve George Hopley. Egy elhanyagolt sérülés miatt amputálni kellett a lábát, kerekesszékbe kényszerült, egy szálloda halljából figyelte az utca forgalmát. Innen adódik a passzív szemlélődő hős ötlete.
#4
A személyiség rajongói
Sajnáljuk, de bannoltuk a profilodat, így nem tudod szerkeszteni az oldalt ebben a hónapban.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.