Leonyid Jovics Gajdaj 1923. január 30-án született az Amúri kormányzóságbeli Szvobodnijban, szülei negyedik gyermekeként. Néhány hónappal születése után családja Csitába költözött, ahol apja a városi vasútigazgatóságnál helyezkedett el. Hét évig éltek itt, majd Irkutszkba költöztek, ahol Leonyid a helyi vasútforgalmi iskola diákja lett. Gyerekkorában kitűnt példás magatartásával, aktívan részt vett az iskolai önképző körökben, tagja volt a vasutasok klubjának, és nagyon... Több
Leonyid Jovics Gajdaj 1923. január 30-án született az Amúri kormányzóságbeli Szvobodnijban, szülei negyedik gyermekeként. Néhány hónappal születése után családja Csitába költözött, ahol apja a városi vasútigazgatóságnál helyezkedett el. Hét évig éltek itt, majd Irkutszkba költöztek, ahol Leonyid a helyi vasútforgalmi iskola diákja lett. Gyerekkorában kitűnt példás magatartásával, aktívan részt vett az iskolai önképző körökben, tagja volt a vasutasok klubjának, és nagyon szeretett verseket olvasni.
1941-ben színpadi munkásként helyezkedett el az irkutszki területi drámai színházban. 1942 februárjában behívták katonai szolgálatra. Itt a megfelelő kiképzés elvégzését követően osztagparancsnok lett. Egy gyalogsági taposóakna okozta súlyos sérülés miatt hadirokkantként leszerelték.
1944-ben visszatért Irkutszkba, ahol egy színházi stúdió tagja lett. A kezdő színészt gyorsan felfedezték: tehetséges mellékszereplőként gyakran elhomályosította a főszereplők alakítását is. 1949-ben felvételizett a Geraszimov Filmművészeti Intézetbe, ahol rendezőhallgatóként Grigorij Alekszandrov egyi legtehetségesebb tanítványa lett. Ugyanakkor már az első évfolyamon egy félresikerült tréfa miatt a kizárás határára került, és nem kevés erőfeszítésébe tellett elérnie, hogy az intézmény diákja maradhasson. Itt ismerte meg élete párját, Nyina Grebeskovát, aki férje majd minden filmjében játszott kisebb szerepekben. Egy lányuk született, Okszana.
Diákként szerepelt néhány filmben, de az 50-es évek közepétől már kizárólag rendezőként dolgozott. 1956-ban készült el első filmje, a V. G. Korolenko szibériai elbeszéléseit feldolgozó Hosszú út. Második alkotása, a Vőlegény a másvilágról majdnem véget vetett rendezői pályafutásának; ez az alkotás harsány hazafias hangoltságával egyedi, szokatlan darabnak számít Gajdaj rendezői munkásságában.
1961-ben forgatta kilencperces filmjét Barbosz kutya és a különös versenyfutás címmel, amelyet Sztyepan Olejnyik egyik Pravdabeli tárcája ihletett. A rövidfilm zajos sikert aratott, és megteremtette azt a három rendkívül népszerű karaktert, akik később is többször megjelentek Gajdaj filmjeiben. Trusz (Gyáva), Balbesz (Mamlasz) és Bivalij (Tapasztalt) hamarosan fogalmakká váltak, és már a következő Gajdaj-filmben megjelentek (A zug szeszfőzők), majd átnyergeltek az „I” akció és Surik további kalandjai című filmmel kezdődő trilógiára. Egyébként Surik prototípusa Vlagyik volt, a csodabogár szemüveges egyetemista, de mivel a cenzúra túl sok hasonlóságot talált közte és a nagy Lenin alakja között, megjelent helyette Surik figurája.
1968-ban jelent meg a mozikban Gajdaj legjobbnak tartott filmje, a Briliáns kéz című krimivígjáték, melynek főszerepét kimondottan Jurij Nyikulinra szabták. Érdekességként megemlíthető, hogy a forgatócsoportban a KGB munkatársa is képviseltette magát. Hogy minimalizálja a cenzúra beavatkozását a forgatókönyvbe, Gajdaj ravasz trükkhöz folyamodott: a filmbe beépítette egy tengeri atomrobbantás felvételét, amelyhez látszólag mindenáron ragaszkodott. Amikor az ellenőrzőbizottság az epizód jelentését firtatta, ő a bonyolult nemzetközi helyzet és az imperializmus gonoszságának szimbólumaként határozta meg azt. A Goszkino (filmsúdió, a Moszfilm elődje) képviselői végül belementek abba, hogy lényegesebb változtatások nélkül engedélyezzék a filmet, azzal a feltétellel, ha a rendező kihagyja belőle a robbantásos jelenetet. A Briliáns kéz végül bekerült az öt legsikeresebb szovjet filmalkotás közé, és számos mondata pillanatok alatt szállóigévé vált.
1971-ben készült el a rendező saját megítélése szerint legjobb munkája, Ilf és Petrov 12 szék című szatirikus regényének adaptációja. A legnehezebb feladat a főszereplő kiválasztása volt. Több mint húsz ismert színész vett részt a szereplőválogatáson, de végül a teljesen ismeretlen grúz színész, Arcsil Gomiasvili kapta meg a szerepet. 1973-ban látott napvilágot Gajdaj újabb vígjátéka, a Mihail Bulgakov színdarabjának motívumai alapján készült Halló, itt Iván cár! Itt ismét megjelent Surik, de már egy mérnök-feltaláló szerepében, aki egy időgép kifejlesztésén dolgozik. A filmet több mint hatvanmillió néző látta a mozikban. Gajdaj utolsó munkája a roppant hosszú című, szovjet–amerikai koprodukcióban készült vígjáték, A Gyeribaszovszkaján szép idő van, avagy Brighton Beachen esik az eső.
Leonyid Gajdaj 1993. november 19-én halt meg Moszkvában.
(Archívum)
