Rajnikanth (manapság Rajinikanthnak nevezi magát) szupersztár a telugu filmvilágban, olyasvalaki, mint Amitabh Bachchan Bollywoodban. Csak Rajnikanthnak nincs konkurenciája sem, szinte egyeduralkodónak számít. Hogy mitől lett az, nem tudom, mert ez az első filmje, amit láttam, de ez alapján nem tartom szupersztárnak. Azóta megnéztem tőle több filmet is, a 2005-ös Chandramukhit, a 2007-es Sivajit és a 2014-es Lingaat, de a véleményem nem változott róla. Túlhájpolt, agyonmisztifikált szupersztár, aki régi dicsőségéből él, amit egyszerűen képtelen vagyok felfogni, mert a régi filmjeiből (amikor évente 5-10 filmet is forgatott, most meg 2-3 évente egyet) egyetlen egyet láttam, a nemzetközi kooperációban elkészült 1988-as Bloodstone-t, az egyetlen filmet, amiben tetszett is az alakítása.
Érdekelt a film, mert rövid cameo szerepben felbukkan a Ra.One-ban, ahol Kareena Kapoor csaknem leborul előtte, annyira imádja, és persze szinte majdnem minden Aishwarya Rai filmet beszereztem már, aki az egyik kedvencem.
A sztori persze nem Asimov robotika törvényén alapul, mert itt bizony árt a robot az embernek, méghozzá nagyon. Ilyen szempontból nem lehet panasz a filmre, jók a trükkfelvételek, ötletesek az akciójelenetek, kihasználják a lehetőségeket a lehetetlen ábrázolására is, kellemes dalok vannak benne, jó koreográfiákkal (bár látszik, hogy Rajnikant még Ajay Devgnnál is rosszabbul táncol), az alapsztorira sem lehet panasz, valami nekem mégis hiányzott belőle. Fogalmam sincs, hogy mi, de nem volt kellően egész, nem volt meg benne az a plusz, ami miatt egy filmet többször is előveszek, belenézek.
Ezt egyszer végignéztem, és ennyi.
