Az egyik film, amit már nagyon vártam. És hasonlóképpen indít, mint a Bhool Bhulaiyaa, itt az első negyven percben nem tűnik fel Akshay Kumar. Megjelenésével együtt a stáblista is olvasható lesz a pergő képek alatt (ez a húzás meglehetősen ritka az indiai filmekénél). Azért, mert egyelőre még nem ábrándultam ki Akshay Kumarból, pont az ilyen filmek miatt mint ez is.
Hozza azt a formáját, ami annyira jól feküdt neki a Rowdy Rathore-ban (és a kevésbé sikeres Khiladi 786-ban). Egy bűnöző, akinek arany szíve van. Boss, aki a nevét nevelőapjától kapta, Big Bosstól. És felnő a nevéhez, mert elvégzi ugyanazokat a szerződéseket.
Pedig messziről indult, apja () egy borzalmas félreértés következtében kitagadja, és elüldözi a háztól. Fájó szívvel mond búcsút kisöccsének, nem tudva, hogy évekkel később pont ő lesz az, aki családját megvédi a borzalmaktól. A borzalom képében pedig Ayushman Thakur (Ronit Roy, alakítása előtt mélyen meghajlok) rendőrfelügyelő érkezik, aki nem elég, hogy korrupt, de a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy céljait elérje. Kishúgát Ankitát (Aditi Rao Hydari, az ő játéka csalódás volt, eye candy, semmi több, pedig a London, Paris, New Yorkban isteni alakítást nyújtott) hozzá akarja kényszeríteni a szintén korrupt belügyminiszter fiához, de a lány Shiv Shastrit (Shiv Pandit) szereti, aki nem más, mint Boss kisöcsikéje. A felügyelő persze nem azért jutott ilyen magasra, hogy ezt csak úgy elnézze, a fiú rövid időn belül cellában találja magát, és a zsaru gonosz gyönyörrel taglalja a kétségbeesett apának, mi is fog történni a fiával a cella magányában. A nyugalmazott tanár ekkor fordul régen kitagadott fiához, no nem azért, hogy megbocsásson neki, hanem azért, hogy felbérelje... Többet nem árulok el, nézzétek meg, nekem nagyon tetszett. Főleg Big Boss (Danny Denzongpa), akinek egészen különös életfilozófiája van.
A zenéje tele van örökzöld dalokkal, nehéz kirázni a fülből, úgy benne ragad. Akshay gönceit meg nem tudom ki tervezte, de rég láttam már ennyire lezseren vagány viseletekben. Újabb jó pont.
