Rajinikanth 1949-ben született, az apját játszó Manivannan 1953-ban, az anyját alakító Vadivukkarasiról nem találtam születési adatot, de 1978-ban debütált, ha akkor kb 20 éves lehetett, akkor talán 1958-ban született. Rajnikant mindenesetre 1975-ben debütált. Vagyis már az elején nagyon ciki érzésem volt a filmmel kapcsolatban. Miért nem tud Rajnikant a korának megfelelő szerepeket alakítani? Miért kellett nála fiatalabb szereplőket felkérni a szülei alakítására? És miért kellett a szerelmének kiválasztani Shriya Sarant, aki 1982-es születésű? (csekély 33 év van köztük).
Tudom, már keseregtem ezen a múltkor a Chandramukhinál is, és ezzel az erővel megírhattam volna az Endhirannál is (ott Aiswarya Rai játszotta a menyasszonyát), de egyszerűen nem bírok napirendre térni felette. Ha Rajnikanth 58 évesen (2007-ben) mondjuk olyan férfias kisugárzással rendelkezne, mint pl. Robert Redford, vagy Harrison Ford, akkor nem lenne egy szavam se, de szimplán csak vén kéjencnek látszik. Pedig piszok jó színész, ha hagyják. Amúgy hihetetlenül látványosra csinálták a filmet, beleadtak apait-anyait (zenék, táncok, ruhák, díszletek, verekedések, akciók), de ezek miatt a rossz érzések miatt (és mert Rajnikanth a szokásosnál is ripacsabbul játszott) alapvetően leminősítettem a filmet. Pedig még a sztori is érdekelt volna, de mindent alárendeltek annak, hogy minél jobban dicsőíthessék Rajnikanthot. Egy jó pont, hogy a dialógok profi módon lettek megírva. Amikor leszúrja a minisztert, és közben társalog a többiekkel, hangosan kacagtam, mert annyira morbidra sikeredett, hogy a legszebb Monthy Pytonos időket idézte fel bennem.
Utána meg némelyik jelenet olyan végtelenül túlzó és hihetetlen volt, mintha egy űrmesébe csöppentem volna. A vége főcím alatti vágyálmokon meg csak mosolyogni tudtam.
Kár, mert a kép, a hang és a felirat tökéletes volt. Nagy kár, hogy ennyi pénzt és energiát öltek egy hamisan fényező, öntetszelgő filmbe. Érdemes a trailert megnézni, már abból látni, hogy nem a levegőbe beszélek.
