Dave Filoni és csapata a Clone Wars-sal sikeresen kijavította Lucas hibáit az előzmény trilógiában. Még 2003-ban csináltak egy összesen két órás Cartoon Network sorozatot, a Dexter laboratóriuma rajzolói. Az nekem látványvilágában nem jött be, a sztori szempontjából fontos volt, sok minden kiderült a háborúról, hogyan Anakin Jedi lovag és felvezetésre került a 3. rész is.
Ez az animációs sorozat annál jóval több lett. Szintén egy szokásos Cartoon sorozatnak indult, az első két évadban és a két órás kezdő filmben nem is nagyon tudták még mit akarnak és Lucas miatt az epizódokat sem időrendben adták le, ezzel is összezavarva a nézőt (azóta a Star Wars hivatalos oldalán már fent van a rendes kronológiai lista, én úgy néztem). Mindenesetre a 3. évadra már körvonalazódott, hogy a sorozat korántsem egy gyermekműsor, hanem komoly sw tartalmú, a rajongóknak elengedhetetlen eseményeket közlő, kőkemény háborús sorozat.
Szinte nem tudok olyan karaktert, vagy eseményt az új trilógiából amire ne szántak volna egy 20 perces részt. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Okosan, tudatosan felépített, látszik a fejlődés, nem csak az animációk és a vizuális látványok terén, de pl. a köztársasági vagy a szeparatista sereg technológiai fejlettsége is folyamatosan változik, fejlődik. Nem mellesleg bepillantást nyerünk a köztársaság, a klónhadsereg működésébe vagy a Jedi rend mindennapjaiba, a néző szeme előtt változik meg, züllik és amortizálódik le mind a Jedi rend, mind a köztársaság. Innentől kezdve jobban megértjük, miként tudott Palpatine győzedelmeskedni, Anakin lelkiállapota hogyan változott meg a háborúban. Apropó a főszereplők, Anakin és Obi-Wan megformálása, itt csak a szinkronszínészeken keresztül ugyan, de fantasztikus. Sokat változnak a karakterek, átformálja őket a háború. Nagyon jó ötlet volt bemutatni Anakin padawanját Ahsoka-t, aki ugyan nem szerepelt a filmekben (nagy kár) de itt a sorozatban méltó párja volt a főszereplőknek, nekem szimpatikus karakter és rajta keresztül megint sokat megtudtunk Anakinról is. Megismerjük a sötét oldalt is, Dooku tanítványát Ventresst, Darth Maul hátterét, Grieves tábornok sokkal brutálisabb mint a filmben és a háttérben persze végig kavar Palpatine is. Persze voltak üresjáratok, fölöslegesnek tűnő epizódok, de melyik sorozatban nincsenek? Néha kicsit sokat időztek el egyes karaktereknél, Lucas miatt Jar-Jar is külön részeket kellett kapjon, amit én nagyon utáltam. De mellette megismerhettünk név szerint klónokat, hogy ők is emberek, van személyiségük, öntudatuk, többek mint a buta, programozott droidok. Amire tényleg büszke lehet a sorozat, az a látvány. Ennyi űrcsatát összesen nem láttunk a 6 filmben, óriási csaták, kardpárbajok, minden amiért az SW-t szeretjük. Rengeteg bolygót, világot megismerhettünk a messzi galaxisból, külön meglepetések a rajongóknak.
Bátran kijelenthetem, hogy a készítők néha Lucast is túlszárnyalták, sikerült befoltozni a Mester által megtépázott előzmény trilógiát, tökéletesen felvezették a Sith-ek bosszúját. Én bátran ajánlom mindenkinek, rajongóknak kötelező, bár ők amúgy is ismerik szerintem. A Disney azóta ezt is átvette és folytatja a Rebels-el, nekem az is nagyon tetszik.
akció | animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi
A galaxison végigsöpör a klónok háborúja. A Jedi lovagok a rend fenntartásáért és a béke helyreállításáért harcolnak. Mégis egyre több csillagrendszer esik a sötét erők... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Matt Lanter, Matthew Wood, Anthony Daniels, Tom Kane