2019.01.19 12:52 Márton Olvasottság: 114x
2

Egy zseniális filmes karrier mélyrepülés kezdete, ez az Elátkozottak faluja

John Carpenter, nem hiszem hogy bárkinek is aki kedveli a horror műfaját be kéne mutatni eme zseniális filmkészítőt és az ő munkáit, hisz oly örökzöld klasszikusokat készített a horror filmtörténelmének, mint a 78-as Halloween vagy a 82-es A dolog című filmek önmagukért beszélnek, de még a 80-as években, szerintem számos kiváló film is tarkította nem akármilyen filmográfiáját! Ez a lendület és zsenialitás ami számomra körbelengi a filmjeit egészen kitartott a 90-es évek közepéig (tulajdonképpen az utolsó nagyon jó filmje a 94-es Az őrület torkában volt)! Nem tudnám megmondani, hogy mi történt a "Mesterrel" ezután, egyszerűen oly minőségi visszaesés következett be a filmjeiben, hogy az nagyon is feltűnő volt bárki számára! Hallottam amolyan teóriákat, hogy a 90-es évek közepén megváltozott maga az egész horror zsáner és sokkal inkább megkövetelte a műfajtól a pörgősebb történetvezetést (és hát valljuk be, Carpenter filmjei nem elsősorban e téren voltak nagyon jók, hanem a szépen lassan csordogáló történetvezetés, illetve a kegyetlenül adagolt feszültségkeltésről és az elképesztő erejű hangulatú filmjei tették ismerté a rendezéseit)! A mai napig ki merem jelenteni, hogy számomra a legerősebb atmoszférával rendelkező filmek listájában, Carpenter korai filmjei egytől-egyig jelen vannak! Tehát én is értetlenül állok azelőtt a tény előtt, hogy akkor mi is történt a horror mesterének kinevezett John Carpenterrel?!Talán csak haladni akart a kornak megfelelő elvárásokkal és ez lett szerintem a veszte az egyik kedvenc filmkészítőmnek!

Pedig az 1995-ben elkészült Elátkozottak faluja egyáltalán nem egy olyan rossz film , mint amiket ezután készített! Carpentertől nem volt idegen dolog, hogy egy régebbi filmet dolgozzon fel, hisz talán az egyik legismertebb filmje a 82-es A dolog is ezek közé esett! Ezért hát Mr. Carpenter gondolt egyet és úgy gondolta hogy elkészíti az 1960-ban bemutatott Elátkozottak faluja című filmjének a feldolgozását!

Egy zseniális filmes karrier mélyrepülés kezdete, ez az Elátkozottak faluja

Maga az alapanyag kimondottan jó és jól is passzolt a film szerkezete a rendező stílusához, mégis itt már hiányzott az a fajta plusz töltet, amivel Carpenter képes volt megtölteni a régebbi filmjeit! Talán ez a színészfelhozataltól is függhetett, hisz itt már nincsenek olyan karakterek akik képesek lettek volna egymaguk hátán elvinni a produkciót! Amolyan mindenki tisztességesen hozta az elvártat, de semmi kiemelkedő és ez sajnos az egész filmre jellemző volt!

Elképesztő módon tudnék örülni annak, ha egyszer még valaha visszatérne John Carpenter ahhoz a stílushoz ami miatt egy örök kedvencemmé vált (bár tudom erre sok esély nincs)! Addig is maradnak a régebbi filmjeinek az újranézése, legalábbis amit 94-ig alkotott!

horror | sci-fi | thriller

Egy amerikai kisvárost megszállnak a földönkívüliek, és megtermékenyítik az asszonyokat, majd mint akik jól végezték dolgukat, távoznak a Földről. Hamarosan a teherbe ejtett... több»

2