A holló számomra az egyik legnagyobb hatású film, amelyet valaha láttam. Nem nagyon fogott meg még film ennyire, mint ez, szerintem egyszerűen zseniális. Bár a története egyszerűnek mondható, ha nagyon akarjuk, akár néhány mondatban is tökéletesen össze lehet foglalni. Egy tipikus bosszútörténet; sok ilyen témájú film készült, de ez mégis más, ahogy itt ezt a megszokott bosszúállás klisét összekeverték a misztikummal, ennek a végeredménye az már-már művészet, tekintve, hogy szépirodalmi utalások is vannak benne. A film hangulata, a zene és, ahogy a látványt kidolgozták, az mindent visz.
A filmben, ha úgy nézzük, rengeteg műfaj keveredik. Akció, ami alapvetően rendkívül erőszakos és kegyetlen, dráma, misztikum, fantasy, horror, szépirodalom, művészet, romantika, annak is akár a nyálasabb fajtája, amely utóbbi három már önmagában ellentmond egy kegyetlen, leszámolós akciófilmnek vagy horrornak. Ilyen film, ahol majdnem minden keveredik, viszont nem készült sok. Bár a horrortól messze áll, de minimális elemeket tartalmaz. Ezt a vonalat azonban nem dolgozták ki. A holló hangulata is kettős, gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig éjszaka játszódik esőben és a halálról, az elmúlásról, veszteségről és az ezek miatti fájdalomról szól. Továbbá az ezen fájdalmak miatti bosszorúl, igazságosztásról. És így a történet, a filmzene, az eső és az örök éjszaka szomorúságot áraszt, ezért alapjaiban nyomasztó és elszomorító, érzelmileg megterhelő film. De mindezek mellett azonban A holló az életről, a jóságról, barátságról és a mindent legyőző szeretetről szól, ami valójában a legfőbb üzenete és témája is egyben. Ez a kettősség pedig egy rendkívül érdekes, különleges hangulatot, stílust ad a filmnek.
Átvitt értelemben az az üzenete, hogy a szeretet erősebb a halálnál és "legyőzheti" azt. Lehet, hogy itt a Földön meghaltál és rég a föld alatt vagy, az egykori biológiai formában már nem létezel, de amíg valaki megemlékezik rólad, a szívekben örökké élsz. A film záró narrációja tökéletesen leírja ezt: "Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart." "Örökké nem eshet" –egyszer minden jóra fordul, ahogy a történetben is a jó egy sötét angyalként legyőzi a gonoszt, és jelképesen a film végén is eláll az eső, ahogy a főhős nyugalmat lel...
Az már-már ijesztő, ahogy Brandon Lee sajnálatos módon gyakorlatilag azonosul Eric Dravennel azzal, hogy mindketten értelmetlen halált haltak és azzal, hogy annak a jelenetnek a forgatása közben történt a baleset, amelyben Eric is ténylegesen meghalt a történetben. Ez mindennek a csúcsa. Lehet, ez közrejátszhatott abban, hogy kultuszfilm lett. De ettől még egy rendkívül jó alapanyagból összerakott alkotás. Így ez inkább egy nagyon szomorú történet a háttérben, mintsem a konkrét siker kulcsa. Ami jó, az jó. Ha nézhetetlen lenne, hiába hal meg Brandon, attól még nem lesz siker, ez inkább az alakítás érdeme. Brandonnak is nagyon fontos volt ez a film, gyakorlatilag mindent beleadott, hogy ugródeszka legyen számára és maradandót alkosson. Utóbbi sikerült is, és az apjához hasonlóan legendává vált, de sajnos ez lett az egész életműve és egy örök klasszikusa.
Mindezeket összevetve A holló egy nagyszerűen összerakott, hatalmas kultuszfilm óriási mondásokkal, idézetekkel, néhol szinte szépirodalmi szinten. Lehet, nem jön be mindenkinek, mert elég sajátos és nyomasztó hangulata van, de mögöttesen inkább emberi értékekről szól, mintsem az öncélű erőszakról. Így egyszeri megnézésre mindenkinek ajánlott, galamblelkűek és kisgyerekek kivételével. Nekem a kedvenc filmem. Ha valakinek nem jön be, gondolhatja, hogy elfogultság, amit írtam, de nekem attól még ezt adta és egy újabb örök klasszikus marad. 10/10
84 A holló (1994)
Eric Draven (Brandon Lee) egy évvel azután, hogy őt és menyasszonyát brutálisan meggyilkolták, rövid időre visszatér az élők sorába. A fiatal rockzenész halhatatlan... több»
