2020.03.15 11:41 Kóborló Olvasottság: 192x
1

A gyilkos baba visszatér

Nem kellett sokat várni, hogy a gyilkos hajlamú, megszállott baba, Chucky újra visszatérjen, és ott folytassa tevékenykedését, ahol az előző részben meggátolták benne. Az első Gyerekjáték film nem lett egy rossz alkotás, mondhatni sok olyan pillanata volt, amit a horrorfilmek kedvelői szerethettek. Bár azért itt hozzátenném, hogy az első részét egyáltalán nem mondanám erősebb horrornak, főleg abban a tekintetben, hogy azért a 80-as évek kellő mennyiségben ontotta magából a kiválóbbnál kiválóbb horrorokat.

Az első Gyerekjáték filmet sem a véres jelenetek, sem pedig az áldozatok száma szerint nem sorolnám a kiemelkedő horrorok közé, de mégis egy szórakoztató és szerethető film lett. Elsősorban a feszültségkeltés módja miatt, amit Chucky, a gyilkos baba maximálisan meg is teremt, főleg hangulatban. Vannak olyan horrorfilmes gonoszok, akik már az első megjelenésük után egyből helyet követelnek a "horrorfilmek legismertebb gonoszainak múzeumában", de én Chucky-t egyszerűen nem tudtam egyből oda sorolni, hisz az első rész sokkal inkább szólt egy anya és kisfia harcáról, egy velejéig gonosz baba öldöklő hadjáratáról, ezáltal nem is Chucky állt a központi karakter helyén. Továbbá az első résznél (mint oly sok horrorfilmnél) Chucky karaktere is majd csak a folytatásokban nyeri el végső alakját.

A gyilkos baba visszatér

Nos, a két évvel későbbi folytatást történetileg nem mondanám annyira jónak, mint az első felvonását, sőt, akár azt is mondhatnám, hogy kissé volt olyan érzésem vele kapcsolatban, mintha a készítők nem is nagyon akarták volna megerőltetni magukat, hogy egy erősebb történettel rukkoljanak elő. Sőt, sok esetben talán még egy kicsit több bugyuta történetszálat is használtak benne, viszont két dolog miatt mindenképp megdicsérném a második részt.

Az első, hogy a készítők figyelembe vették a horrorfilmes folytatások egyik fő szabályát, miszerint legyen véresebb, és legyen benne több áldozat. Mondjuk még így sem nevezném erősebb horrornak a Gyerekjáték második részét, de ismételten sikerült elég szórakoztatónak lennie, és ez legfőképpen a második módosítása miatt lehetett. Itt a központi karakter már sokkal inkább Chucky, és ezáltal sokkal jobban rámehettek a karakterfejlődésére; ezzel tudott nálam szintet lépni Chucky, a gyilkos baba karaktere.

Technikailag is képes volt a folytatás megújulni, hisz sokkal jobb és erőteljesebb lett Chucky mozgása és az animálása (igaz, több pénz is állt a folytatás rendelkezésére, de jó volt látni, hogy elsősorban mire is használták fel ezt a költségvetést). A szereplők – talán csak a visszatérő Andy-t alakító Alex Vincent kivételével – egytől-egyig amolyan töltelék karakterek lettek csupán, és e téren is Chucky viszi azt a bizonyos pálmát.

Mindent egybevéve nem egy hibátlan folytatás, de akik szerették az első részét, azok ebben a részben sem csalódnak majd túlságosan nagyot.

horror | thriller

Chucky visszatért! A sátáni mosolyú gyilkos baba életre kel az új fejezetben, amely elmeséli azt az ádáz küzdelmet, amit a kis Andy Barclay folytat a démoni babával szemben.... több»

1