Clint Eastwood első rendezése

2022.12.21 19:43 Filmbarbár Olvasottság: <100x

2

Talán olyan 10-15 éve láttam először ezt a filmet, és most újra elővettem. Utólag azt kell mondanom, hogy valami hiányzik ebből az alkotásból, ami igazán emlékezetessé tehetné. Sajnos a Játszd le nekem a Mistyt! megmarad a tisztes középszer kategóriájában, szerintem 2022-ben már egyáltalán nem hat kuriózumként, de valószínűleg egy-két évtizeddel ezelőtt sem hatott úgy.

Az agyonbonyolítottnak korántsem nevezhető történet egy lemezlovas, a laza és nőfaló Dave Garver (Clint Eastwood) egyik kalandját meséli el, amely azonban nem várt fordulatokat tartogat a férfi számára. Megismerkedik a műsora egyik állandó hallgatójával, Evelyn Draperrel (Jessica Walter), aki egy csehóban felszedi őt, majd annak rendje s módja szerint jön is a töcskölés. Dave számára a nő persze nem jelent többet egy ürítésnél, Evelyn azonban ezt képtelen felfogni, és egyre erőszakosabban igyekszik kimutatni a túlzásba vitt ragaszkodását és szereleméhségét. Amint az sejthető, a konfliktus feloldhatatlan marad, ezért aki arra számít, hogy végül valamiféle összecsapás lesz a két főszereplő között, az jól tippel. Nagyjából ennyiben összefoglalható e bő másfél órás film cselekménye, és ami a nagyobb baj: az első egy óra meglehetősen döcögős és lapos, míg a történet vége kiszámítható, klisékkel telepakolt.

Azzal nem lenne probléma, hogy a történet lassan építi fel önmagát, az viszont már megterheli a filmet, hogy hiányzik belőle az igazi feszültség (és ez sajnos a film végi összecsapásra is igaz). Bő egy órán keresztül nézhetjük, ahogyan Dave megpróbálja irányítani a(z) (szerelmi) életét, több-kevesebb sikerrel, miközben Evelyn is folyamatosan ráakaszkodik, és időnként felvillan a nő hisztérikus, tébolyult énje. Nekem az volt az érzésem a film nézése közben, mintha a férfi nem is akarná igazán lepattintani ezt a Duracell nyuszit megszégyenítő módon felpörgő nőszemélyt, bár kétségtelen, hogy nehéz addig tenni valamit, amíg a tolakodó fél pofátlansága nem lépi át a jogsértés határait (és sajnos eléggé nevetséges indok a történetben, hogy Dave a karrierféltés miatt próbálja elsumákolni az egész ügyet, mintha ilyen esetekben nem csámcsogna amúgy is egy egész város azon, ha valaki sorban döngeti meg a különböző nőket, szóval egy ilyen eset sem árthatna a főszereplő hírnevének). A film első kétharmadában ezt a tökölődést láthatjuk, nehezen gördül előre a cselekmény, és a férfi főszereplő kivételével szinte semmit sem tudunk meg az egyes figurákról. Ez különösen Evelyn esetében lehet érdekes, noha felmerülhet az a gyanú is, hogy az alkotók szándékosan hagyták „háttérsztori” nélkül a női főszereplőt, igyekeztek titokzatosabbá tenni őt, s talán abban is reménykedtek, hogy ijesztőbb lesz, ha szinte semmit sem tudunk meg egy kóros lelkiállapotú személyről.

A Játszd le nekem a Mistyt! gyakorlatilag egyszereplős film, a férfi főszereplőt állítva a középpontba, míg a többi figura (Evelyn kivételével) csupán „díszletté” degradálódik, a jelentéktelenség homályába burkolódzik. A történet egyik nagy problémája szerintem az, hogy túlságosan is Dave Garver figurája köré épül, és nem is mindig bírja el a terhet a vékony cselekményszál. Azt mondhatjuk erre a filmre, hogy karaktertanulmány, ámde nem annyira az őrület határán tántorgó – és azt időnként át is lépő – Evelynről szó, sokkal inkább Dave-ről. Persze Evelynről is megtudhatjuk, hogy a látszólagos érzelmesség mögött labilitás, önzés, agresszió bújik meg, de az is egyértelművé válik a filmből, hogy Dave sem ártatlan, hiszen egy érzéketlen, egoista, kéjenc macsóról beszélünk, aki azonban egy idő után az űzött vad szerepébe kényszerül, és szembe kell néznie a félelemmel. Clint Eastwood itt pici fricskát is ad a rendszerint a nevéhez társított kemény férfiak figurájának, ugyanakkor nem sikerült teljes mértékben kiaknáznia a thriller, mint műfaj biztosította lehetőségeket. A cselekmény sajnos eléggé kiszámítható, néhány bugyuta sablonnal megspékelve (megemlíthetjük itt például a balfék zsaru alakját, akit kapásból halálra szúrnak), ráadásul a befejezés is meglehetősen összecsapottra és izgalommentesre sikerült. Arról nem is beszélve, hogy sok fölösleges jelenet is látható a filmben, igaz, ezek nélkül nehezen lehetett volna egész estésre kikerekíteni ezt a halovány alapsztorit.

A színészi játék olyan, amilyen, sok-sok ismeretlen névvel találkozhat a néző a film adatlapját böngészve (azért érdekes, hogy a csapos szerepében az a Don Siegel látható, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni). Clint a szokásos manírjaival hozza a keménykötésű(nek látszó) férfi figuráját, de úgy tűnik, mintha kicsit bizonytalanul mozogna ezen a terepen. A show-t egyértelműen Jessica Walter lopja el, érdekes módon az ő figurája az egyetlen életszerű alak az egész műben, még az „alulírtsága” ellenére is. A többi színészre kár szót vesztegetni, ők gyakorlatilag csak ott vannak a kamerák előtt, és ennyi. Kiemelendő viszont az operatőri munka, Bruce Surtees a rutinos szakember szemével tudott néhány érdekes képet belecsempészni a történetbe. A szinkron kapcsán csupán annyit jegyeznék meg, hogy sosem értettem, miért választották rendszeresen Eastwood magyar hangjának Koroknay Gézát. Semmi bajom sincs/volt Koroknayval (Isten nyugosztalja őt), sőt, nagyon bírom a hangját, de Eastwoodnak nincs ilyen öblös és karakteres hangja, sokszor halkan, visszafojtottan beszél, szóval nem könnyű megfelelő magyar hangot találni neki.

Ha nem Clint Eastwood első rendezéséről lenne szó, valószínűleg még kevesebb figyelmet kapna ez a film. Sajnos semmi emlékezetes dolgot nem tud produkálni, sem a történet, sem a figurák, sem semmi egyéb terén. A Játszd le nekem a Mistyt! amolyan tizenkettő egy tucat jellegű filmre sikeredett, noha ennél azért szerintem nagyobb potenciál rejlett ebben a történetben. Clint Eastwoodnak mind színészként, mind rendezőként voltak ennél jobb (és rosszabb) filmjei is, ez az alkotása középszerű próbálkozás maradt, amely elmerülhet a jótékony feledés homályában.