Mára már megszoktuk, hogy világsztárok járnak Budapest utcáin, szerencsére egymást érik a forgatások nálunk, végre belekerültünk a filmvilág körforgásába rendesen.
Azonban néhány évtizeddel ezelőtt még hatalmas dolognak számított, hogy nagyon ismert hollywoodi színészek látogattak el hozzánk.
Egy generációval ezelőtt nem Hugh Jackman Lánchidas szelfije volt a menő, hanem az, ha valaki távolról egyetlen pillantást vethetett Stallonéra, Michael Caine-re és az isteni Pelére.
Mert bizony focifilm készült mifelénk akkoriban John Huston tálalásában, és a hazai terepnek hála, több ismert magyar színész is feltűnt az alkotásban egy-egy epizódszerep erejéig.
Az MTK stadionban rengeteg statiszta kísérhette figyelemmel a Pelé által koreografált játékot, bizonyára még mindig emlegetik, mekkora élményben volt részük. Vagyis különleges kapcsolat fűz bennünket ehhez a filmhez, amelyről azonban ennek ellenére kénytelen voltam már fiatalabb éveimben megállapítani, hogy igencsak közepesre sikeredett, és most felnőttfejjel újrázva sem változott a véleményem.
Egy csipetnyi régmúlt felidézése, de semmi több!
Egyszer mindenképpen érdemes megnézni a szereplők és a nosztalgia miatt, de egyébként elég felejtős darab, semmi extrával.
És a története?
A második világháború második felében járunk, egy német hadifogolytáborban. A rabok szinte csak focizással ütik el az időt, egy egykori profi játékos, John Colby (Michael Caine) vezetésével.
Egy nap von Steiner őrnagynak (Max von Sydow) az a vad ötlete támad, hogy legyen egy barátságos meccs a német válogatott és a hadifoglyok között Párizsban.
Természetesen ez kiváló alkalom lenne a szökésre, azonban a játékosok számára az is presztízs kérdéssé válik, hogy legyőzzék a németeket.
Aki már látta a Két félidő a pokolban című Fábri-remekművet, amelynek a története tényleg kísértetiesen hasonló, az óriásit fog csalódni, ugyanis tökéletesen hiányzik belőle annak szívet facsaró drámai ereje, de ha nem vár többet, mint egy jó amcsi kalandfilmet focival körítve, akár jól is szórakozhat rajta.
Tipikus hollywoodi darabról van szó, belezsúfoltak egy rakás sztárt (ezúttal főként a foci világából), aztán adtak a látványnak, de a felszínen maradtak a jellemfejlődés, a karakterek, a történet tekintetében.
Az európai futball szerelmesei nem csalódnak, a végére jut egy izgalmas meccs, amit sajnos jól tönkre vágnak egy semennyire sem komolyan vehető végkifejlettel.
Tényleg nem akarok kitérni a történetre, de kissé megmosolyogtató, hogy ha egy guruló labda egy hadifogoly lába elé kerül, az, mint a foci „Paganinije”, máris varázsolni kezd a labdával.
Ha nem John Huston dirigálta volna a filmet, azt mondanám, elmegy.
De a rendező láthatóan nem tudta eldönteni, mihez kezdjen a filmmel, a sportra, vagy inkább a karakterekre és a mélyebb jellemábrázolásra helyezze a hangsúlyt, így egy látványos, de tökéletesen súlytalan hibrid lett sajnos a végeredmény. Egyszerűen nem érezzük, hogy valóban veszélyben van a résztvevők élete (oké, háború van, de a körülményekhez képest teljes nyugalomban és békében töltik a napjaikat, senkitől sem fenyegetve, le is döbbennek, amikor megjelennek köreikben a valódi kínokat kiálló hadifoglyok, de persze ezzel a szállal sem kezdenek semmit az alkotók). Ezért nem is érthető, hogy miért fontos annyira a második félidő, miért kell nagy nyilvánosság előtt lealázniuk a nácikat.
Vagyis igazi drámára esély sincs, inkább csak egy jobban sikerült edzőmeccs ez, mint valódi és igazi vérre menő küzdelem.
A kor legjobb focistái vendégszerepeltek a filmben, tőlük természetesen nem lehetett hatalmas színészi mélységeket elvárni, de ennél akkor is sokkal több volt ebben az alkotásban, így viszont egy kihagyott ziccer lett, amelyből Pelé zseniális mozdulatai, Caine és Max von Sydow egy-egy jó jelenete, és Sly (még nem annyira nagy) izmai maradtak meg emlékezetünkben.
Ma már szinte mindennapos, hogy Budapest vagy a magyar vidék feltűnik egy-egy filmben, azonban akkoriban még eléggé unikum volt, hogy Párizst megszemélyesítve viszontláthattuk a vásznon kies fővárosunk egy-egy gyöngyszemét (részemről abszolút kedvenc a kis földalatti). Gera Zoltán nagyon kitűnik a magyar színészek közül, akik természetesen egyáltalán nem vallottak szégyent náluk sokkal híresebb kollégáik mellett.
Igazi időutazás ez az alkotás, egy békés, nosztalgiára hajló hideg téli estére kiváló választás tud lenni még ma is.
Összességében azért egy felejthető darabról van szó, nem hagy mély nyomokat a nézőben, közepes sportmozi, sztárokkal kissé felturbózva, ennyi, és semmi több. Ha valakinek ez már kevés, és látni akarja, milyen ennek a történetnek a földbe döngölős változata, az essen neki hamarjában a Fábri-filmnek.
Ma ezt akartam, és ennyi elég is volt.
Nem rúgtam vele lukat.
79 Menekülés a győzelembe (1981)
A focibolond Steiner hadnagy híres játékosokat fedez fel a különböző nemzetiségű, szövetséges foglyok között, ezért futballmérkőzést szervez a náci katonák és a rabok... több»
Szereplők: Sylvester Stallone, Michael Caine, Max von Sydow, Tim Pigott-Smith, Jean-François Stévenin
