2023.04.27 22:55 Kóborló Olvasottság: <100x
0

Család mindenáron

Immáron a harmadik részéhez (és egyben az utolsó felvonásához) értem az 1987-ben útjára indított Mostohaapa-trilógiának, és be kell valljam, örülök, hogy nem készült több folytatása. Oké, 2009-ben még készült egy remake is, de szerintem már így is több felesleges folytatás készült az első részhez. Na de nézzük, hogy miért is lett annyira rossz a Mostohaapa 3!

Az első igazán szembetűnő negatívumom a harmadik résszel kapcsolatban az volt, hogy maga az első két rész főszerepét betöltő Terry O'Quinn színész sem vállalta ismét el a szerepét, pedig ha volt bármi fajta aprócska pozitívum is az első két részben, az pont az ő színészi játéka volt (mondjuk már a második részben sem lett oly erős az alakítása a színésznek, mint mondjuk az első résznél, de még a bőven vállalható kategóriába tartozott, szerintem). Egyes pletykák szerint Terry O'Quinn azért nem vállalta el harmadjára is a szerepet, mert megtudta, hogy a filmet nem fogják mozikba bemutatni, hanem egyből tévén fog debütálni. Miután a színész nem vállalta a szerepet, ez kisebb plusz feladatot adott a forgatókönyvíró párosnak (Guy Magar és Marc B. Ray), ezért is került be a történet elejére a plasztikai sebész jelenetsor. Bár nem tudom hogy mennyire volt szándékos a film fejeseitől az a dolog, hogy ha már Terry O'Quinn nem vállalta el a szerepet, akkor egy igencsak hasonló fizimiskájú színészt (Robert Wightman) kerestek pótlásként a szerepre.

Család mindenáron

Egy másik gondom ezzel a részel, hogy ismételten nem akartak a készítők kicsivel több információval ellátni minket a negatív karakter hátteréről, hanem megelégedtek azzal, ami már a második résznél is problémának tartottam, miszerint lemásolják az első rész eseményeit, csak egy kicsit pepitában tolják mindezt az arcunkba. Mondjuk ezzel kapcsolatban megemlíteném, hogy legalább ebben a részben érezhetően megpróbálták érdekesebbé tenni a negatív karaktert azzal kapcsolatban, hogy miként őrlődik két család közt. Bár ez még azért édes kevés ahhoz, hogy szórakoztatónak nevezzem a film történetét. És ha már itt tartunk, akkor mindenképp érdemes megemlíteni a film lezárását, mert hát azt igencsak csúnyán elbénázták. Nem mondom, hogy minden idők legpocsékabb lezárását kapta a film, de azért nagyon közel volt ahhoz, hogy simán nevetségesnek nevezzem. Mindezen negatívumok mellé párosul még az is, hogy feszültség terén ez a rész sem büszkélkedhet, bár ez szinte igaz volt az egész trilógiára (mondjuk azért még az első rész fináléja egész jól teljesített). A trilógia zárására legalább kapunk egy-két frappáns elhalálozást, de csupán ezt tudnám a pozitívumai mellett felhozni.

Összegezve a Mostohaapa 3. a trilógia legpocsékabb része. Talán nem egy kiemelkedő széria a Mostohaapa, de ha valaki mégis tenne egy próbát vele, akkor mindenképp csupán az első részét válassza. Jómagam pedig valószínűleg ignorálni fogom a 2009-es remake-et.

0