2023.07.02 21:06 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x
0

Vártam a minőségi fejlődést

Ténylegesen vártam, hogy a negyedik epizód valamivel többet mutasson, mint a harmadik, ami azért elég nagy csalódás volt.

J. Lee Thompson azért egy „fogyaszthatóbb” művet rakott le elénk.

Vártam a minőségi fejlődést

Mi is a folytatás?

Ahogy már a posztapokaliptikus széria harmadik (a Földön játszódó) része, ez sem okoz túlontúl izgalmas perceket, inkább csak a történet kontinuitása szempontjából lesz fontos epizód, melyben a jövőből érkező, beszélő majompár utódja felszabadítja társait, vagyis leteszi a későbbi Majmok bolygójának egyik legfontosabb alappillérét.

Miért is?

Az előző rész végén ugyan rútul megölték Corneliust és Zirát, viszont fiúkat egy Armando nevű fazon vándorcirkuszában sikeresen elbújtatták.

Történetünk ott veszi fel a fonalat, hogy az időközben Ceasar (Roddy McDowall) névre keresztelt majom felnőtt, és egy olyan világba csöppen, ahol a kutyák és macskák (egy teljesen ismeretlen földönkívüli fertőzés miatti) kihalása után a majmok vették át a háziállatok szerepét.

Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy agyon lesznek dédelgetve, simogatva, hanem gyakorlatilag antropomorf rabszolgaként tartják őket nyilván.

Míg Armandót (Ricardo Montalbán) a kormányzat addig gyötri a beszélő majmok utódjának esetleges túlélésével kapcsolatban, amíg öngyilkosságot nem követ el, addig Ceasar a normál majmok közé kerülve próbál valahogy elvegyülni.

Miután értesül a szeretett ember haláláról, lassú, kissé sziszifuszi és fáradságos munkával egy kollektív majomlázadás készít elő.

Amikor pedig új gazdája, a kormányzó jobbkeze is elengedi, semmi sem állhatja útját a forradalmi törekvéseinek.

Filmünk pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik rész befejeződött, vagyis a főszereplő ismét egy beszélő és gondolkodó majom lesz, aki a földi környezetben próbál érvényesülni.

Az alkotók ezúttal is megpróbáltak valami mögöttes értelmet csempészni a rabszolgaként tartott majomtársadalom jelenségébe, ezúttal a túlzott faji megkülönböztetést, vagyis a rasszizmust állítják górcső alá, és azt próbálják több oldalról vizsgálni és kissé ironikusan és szatirikusan bemutatni „fű alatt”.

A film készítői J. Lee Thompson rendező, Paul Dehn forgatóköny-író, Tom Scott zeneszerző, és Bruce Surtees operatőr.

Tisztességesebben odatették magukat, mint a harmadik epizód készítői.

Előkészíti az ötödik epizódot, okoz pár kemény pillanatot, feltesz egy jó néhány kemény kérdést, de ennyi.

Semmi extra.

De nem rossz.

Nálam ez 68%, és négy csillag.

akció | sci-fi

Egy futurisztikus világban, amely elfogadta a majomrabszolgaságot, Caesar, a néhai Cornelius és Zira majmok fia közel húsz évnyi bujkálás után felbukkan, és harcra készül az... több»

0