Lee Remick és Gregory Peck egyik zseniális jutalomjátéka!

2023.07.30 12:26 OkosMajom Olvasottság: <100x

2

Még ma is odavág rendesen!

Bizonyos értelemben felér a William Friedkin-féle Ördögűzővel, bizonyos értelemben nem!

A legnagyobb különbség egyértelműen a Gonosz ábrázolásmódja, és a két film eltérő helyszínei.

A Gonosz!

Amelynek száma egyértelműen 666!

Richard Donner rendező ördögi, és mégis hihetetlenül „visceral fear” érzetet nyújtó mozija.

A zene!

Valami eszméletlen jó és borzongató. Valljuk be, azért Jerry Goldsmith nem kispályás fickó volt, és itt is hihetetlen zenei kompozícióval örvendeztetett meg minket, nézőket!

A Rambo-filmek, A nyolcadik utas: a Halál, a Total Recall – Az emlékmás, a Poltergeist: Kopogó szellem, a Mulan zeneszerzője nem kis név volt annak idején sem.

Gilbert Taylor, a film operatőre sem kis név (Zsákutca, 1966; Iszonyat, 1965; Téboly, 1972; Hálószobaablak, 1987), és itt is pompás képeket rak elénk, tompa, kissé hamiskás színekkel, sötét háttérrel...

A zsigeri félelem nincs annyira jelen, mint Az ördögűzőben, de itt egy szépen építkező filmet látunk, ahol a végét még csak nem is fogjuk sejteni sem, talán csak a film kétharmada után.

A sztori!

Robert Thorn (Gregory Peck) a milliárdos gyáros és üzletember fia sajnálatos módon meghal a születésekor, azonban ezt nem tudja, és nem is akarja elmondani a feleségének, Katherine-nek (Lee Remick), ezért inkább belemegy a Spiletto atya (Martin Benson) és a gonosz nővér (Freda Dowie) által felajánlott gyermek elvitelébe, akiről az atya azt állította, hogy az anya belehalt a szülésbe!

Az első évek aztán tényleg nyugodtan telnek el, a család boldog.

Azonban néhány év múlva, a fiú születésnapi partiján a fiú mellé felvett nevelőnő (Holly Palance) látványos öngyilkosságot követ el (kötéllel a nyakában kiugrik a gyermek szobájából), amely persze csak az első, nagyon baljós jel volt, egyre inkább bizonyossá válik, hogy Damien Thorn (Harvey Spencer Stephens ) körül valami nagyon nincs rendben.

Robert Thorn aztán végre nyomozni kezd a fotós, Jennings (David Warner) segítségével, és legnagyobb döbbenetére arra a hihetetlen következésre jutnak, hogy Damien bizony a Sátán elsőszülött fia, emberi alakban, aki a Földet akarja meghódítani, és akitől csak úgy szabadulhat meg, ha egy templom oltárán az arra a rituáléra készített és megszentelt tőrrel elpusztítja az ártatlannak tűnő kisgyermeket.

Persze eközben szinte mindenki meghal a fiú környezetében!

Meghal a pap (Patrick Troughton), aki figyelmeztetni akarja Thornt, és odavész a fotós is, sőt ott majdnem Thorn is meghal.

Damien, a Sátán!

Nagyon jó karakterrel játssza a szerepet, jók a közelében rá vigyázó emberek, mint például a dada halála utáni nevelőnő, Mrs. Baylock (Billie Whitelaw), aki minden áron megvédi a kisfiút!

Teljesítményt ugye azért még nem lehet számon kérni az akkor még kis legénytől, de igazán jól tudott mimikázni.

Szóval ez a része is rendben van!

Végeredmény!

Zseniális és idegőrlően félelmetes történet, pokolian jó zene és színészóriások!

Profi rendezés, profi fényképezés, profi vágások, tökéletes utómunka.

Szerintem nem kell semmi más egy igazi misztikus, kissé pszichotikus, és méltán klasszikus horrorfilmhez.

Nálam egy igazi klasszikus lett!

Az IMDb-n 125 ezer szavazatból 7,6/10, nálam pedig 92%, és természetesen öt csillag!

Ajánlott kategória!