Oldalra nyújtás, nyakkörzés, mindkét kéz összefont ujjainak kiropogtatása, CAPS LOCK benyom.
Lassú ki- és belégzés, 10-ig elszámol, onnan meg vissza, CAPS kinyom.
Akkor most álljon itt egy mind az 5 évadot felölelő, aktuális vélemény is, még mielőtt valakinek felcsillanna a szeme a magas nézői pontszámot látva.
Egyáltalán nem vagyok elfogulatlan, egy csöppet sem. Több remekül megírt sorozatot láttam már, de ha a toplista legelejére kellene állítanom egyet, akkor gondolkodás nélkül a SOA mellett tenném le a garast, a hibái ellenére is. Most nem akarom hosszasan ecsetelni a színészgárda megfelelő castingolásától kezdve a karakterábrázolásokon és a – csavarosan megírt forgatókönyvnek hála – sorsok összefonódásán át a torokszorító érzelmi hullámvasutat, amire felültet – zseniális (ugyanakkor nyomasztó) alkotás mindvégig.
Szóval a Covid-járvány kipukkanása előtt nagy várakozásokkal telve pörgettem le a jelen tárgyalt spin-off első két évadát, és nem győztem elismerően ráncolni a pofám sarkát, ugyanis az én szememben maradéktalanul hozták az elvárt szintet. Izgalmasan szőtt cselekmény, jól mozgatott, kellően kidolgozott jellemű karakterek, okosan elhelyezett cliffhangerek... Aztán ugye kitört a Covid-19 nevű f*sgejzír, és szépen leálltak a folytatás forgatásával, majd lassacskán megkopott a sorozat emléke is.
Mivel jó szájíz maradt utána, ezért úgy döntöttem, hogy méltó módját választom az alkotás immár teljes kipörgetésének; ezért megvártam, amíg megerősítik a híreket a történet lezáró évad sorszámáról, és úgy időzítettem, hogy az anyasorozat megtekintése után egyben darálhassam végig az egész bőrmellényes univerzumot.
Most már azt mondom, hogy inkább ne tettem volna, de utólag ugye könnyen okos az ember. Az első két évad kellemes felelevenítése után az arra következő évad valami annyira letaglózó mértékű pofán köpés volt számomra, hogy aggódva csaptam fel a Google-t, mivel komolyan megfordult a fejemben, hogy Kurt Sutter a járvány alatt elhajította a pennát. Sajnos nem is lőttem nagyon mellé, mivel az elvárt alkotói szabadságát érő folyamatos megkötések miatt összerúgta a port a Disney embereivel (Mickey egér közben megvette a vetítő csatornát), akik erre kicsavarták a kezéből a tollat, és rábaszták az ajtót az arcára.
Szóval a harmadik évad kábé olyan, mintha az összes karakternek ellőtték volna legalább az egyik (ha nem mindkét) golyóját, csak nyarvékolás meg önsajnálat megy, a szereplőket minden addigi indíttatásuktól és addig gondosan építgetett jellegzetességeiktől megfosztva. Mindez kínosan szanaszét nyújtva, hogy azért meglegyen a kötelező részenkénti játékidő meg az epizódszám, de nagyon szembeötlő az alkotói válság.
Az utolsó két évadban sem nagyon javul a helyzet; becsületből végigszenvedtem a sorozatzáró epizódig, de a sok fölöslegesen behozott, totálisan felejthető karakter mellett (frankón előbb kiradíroznak mindenkit, mint ahogy megjegyezné az ember a nevüket), az egyhangú zenék (bezzeg a SOA...), az unalomig ismétlődő helyszínek (megnyirbált büdzsé) és a cselekmény egyszer totális következetlensége, máskor banális kiszámíthatósága miatt számomra totális érdektelenségbe fulladt ez a sokkal jobb sorsot érdemlő, a táv közel feléig felvezető pozícióban haladó, majd ott kínosan nagyot boruló, és a célba csak vontatóval eljutó, majomkormányos fémszörnyeteg.
Ritka nagy csalódás, szóval aki még nem látta, és hozzám hasonló tisztelettel viszonyul az elődhöz, az tegyen magának a szívességet, és csak az első két évadot pörgesse le.
83 Mayans MC (2018)
Miután szabadlábra helyezik, Ezekiel visszatér szülővárosába. És bár az egykor nagy reménységnek tartott srác mostanra kissé megfáradt, Ez nagyon is jól látja, miként... több»
Szereplők: Katey Sagal, Edward James Olmos, Sarah Bolger, Ray McKinnon, Robert Patrick
