1964-ben a Daiei három Zatoicsi filmet is a piacra dobott. Az ok részben az volt, hogy meg akarták lovagolni a sikerhullámot, másrészt a kényszer, mert bizony a többi filmjük korántsem teljesített olyan jól a kasszánál, mint ez a saga. A Zatoicsi-filmek elsősorban a férfiakat célozták meg. Keresték is lázasan, mivel lehetne még új közönségréteget meghódítani.
Jött a jól bevált hollywoodi recept. Mi kell a sikerhez? Írj a történetbe szerelmet, kisgyereket és kutyát – mondják az amerikaiak –, akkor biztosan nem fogsz bukni. A japán újítás csak annyi volt, hogy a négylábú kimaradt, helyette a humorra szavaztak. A rendezői székbe pedig Kimiyosi Jaszudát ültették.
Már megint egy „daieis” döntés, ami korántsem dicséret. Jaszuda a kalandfilmekben volt a legjobb, ám erre a mese kevés esélyt ad neki. Ennek ellenére meglepően jól dolgozott, kiderült, művészi vénából is bőven jutott neki. Az új nézői réteg meghódításának kísérlete eleve borítékolta, hogy nem lehet az „On the Road” akcióhalmazát a nyakukba nyomni. A történet lelassult, bár nem unalmas, mert sok benne az értékes szöveg. Jön hozzá a szóbeli, helyzeti és grimasz poénok sora, ami eddig nem volt jellemző a sorozatra. A szerelmi szál visszafogott, de ügyes. Olyan, amitől olvadnak a női szívek. Furcsa, de ebben az epizódban Zatoicsi mellé több hasonlóan fontos karakter került be, nem minden a vak masszőr körül forog. A legjobb ötletnek végül az bizonyult a fejlesztések során, aminek eredetileg nem szántak nagy fontosságot. Zatoicsi az első epizód után ismét egy karakteres szamurájjal kerül szembe, nem holmi lezüllöttel. Gonoszuke egy jelentéktelen földesúr harmadik – tehát nem igazán fontos – fia, akinek csak a harci képzettségének csiszolása ad értelmet az életének. Számára a már hírneves masszőr feltűnése a nagy lehetőség. Itt két harcmester vetélkedése zajlik, minden személyes ellentét nélkül. Az első részbeli Miki Hiratéhoz hasonló tragikus karaktert játszó Hira Mikidzsiro kiválóan alakít.
A film az angol cím sugallata ellenére sem kalandos, az előző két történet azon a téren magasan fölötte áll. Művészileg viszont a sorozat legigényesebb darabjai közé tartozik, megközelíti az indító film nívóját. Ám a kilencedik kaland igazából sokkal inkább egy klasszikus szamurájos dráma, mint az újítónak szánt felfogás továbbvitele. Unikum a sagán belül, de az sem véletlen, hogy a további részek más szemlélet szerint forgatódtak le.
