2023.11.26 00:00 Zelegor Olvasottság: 495x
4

Jól sikerült életrajzi film

Az efféle történelmi/életrajzi filmeknél szeretek előzetesen felkészülni a filmre egy megfelelő könyv elolvasásával, viszont ennek már a nyár folyamán eleget tettem Georges Lefebvre Napóleon című könyvének tanulmányozásával, és ennek ellenére ültem be elvárások nélkül a moziba.

Nem tudom azt mondani, hogy zseniális, vagy mestermű lenne, szimplán azt jelenthetem ki, hogy az idei mozis élményeket múlta felül.

Jól sikerült életrajzi film

Itt is jó páran járkáltak a film alatt, és egy-két telefon is felvillant, de engem személy szerint végig lekötött, és gyorsan eltelt az a két és fél óra.

Maga a film nem mondható izgalmas vagy érdekfeszítőnek sem, de egyrészt nincs értelmetlenül több idősíkon vezetve a történet, másrészt a film nem követ egyértelmű nézőpontot Napóleon személyét illetően, nincs beállítva sem hősként, sem gonoszként, mégis korhű képet alkot róla, és ez egy alapvető rendezői hozzáállás kéne hogy legyen életrajzi filmet illetően, mégsem emiatt vagyok pozitív véleménnyel a filmről.

A csatajelenetek fenomenálisra sikerültek, ebben a tekintetben A hazafi (The Patriot) című film jutott eszembe, ami hasonló hangulatot idézett számomra. Viszont ami kifejezetten említést érdemel, az a teljes filmre vonatkozó zenei élmény. Szóval egy adott jelenetnél a zene és maga a csatajelenet megspékelve azzal a tényezővel, hogy még az alkalmazott katonai stratégiáit is úgy-ahogy, de sikerült szemléltetni, közel libabőrös élményt tudott nyújtani.

Voltak életrajzi részek, amiket hiányoltam, de ezek reményeim szerint a rendezői változatban fognak helyet kapni. Ami negatívumként ért, hogy korhűsége ellenére több esetben sem sikerült hitelesen bemutatni az eseményeket, mondhatni, le lettek egyszerűsítve/át lettek formálva.

Jól sikerült életrajzi film, megéri érte a moziba is ellátogatni.

Manapság nagyon ritka az olyan film, amiről én is elégedetten tudom elhagyni a vetítést.

65 Napóleon  (2023)

akció | dráma | életrajzi | háborús | történelmi

Miközben a szívós és rátermett francia hadseregparancsnok, Bonaparte Napóleon (Joaquin Phoenix) gyakorlatilag pillanatok alatt Franciaország császárává emelkedik, egyúttal... több»

4