10 meglepő érdekesség az Elemi ösztön című filmről

Lassan 30 éve már, hogy Sharon Stone és Michael Douglas felejthetetlen alakítást nyújtottak az Elemi ösztön című filmben. Noha a közönség imádta a filmet, amit leginkább a hatalmas bevétel (353 millió dollár!) igazolt, a kritikusok véleménye megosztó volt. Voltak, akik imádták a filmet, mások kifogásolták azt, elsősorban az új üdvöske, Sharon Stone teljesítményét. Nem hiába jelölték 1992-ben a színésznőt mind Golden Globe, mind pedig Aranymálna díjra. Sajnos vagy sem, végül egyik díjat sem nyerte el, annyi viszont bizonyos, hogy Stone karrierje egyik legikonikosabb alakítását nyújtotta a filmben.

Lássuk hát a 10 megígért érdekességet!

1. A forgatókönyvet a magyar származású Joe Eszterhas írta mindössze 13 nap alatt, később viszont nem kevesebb, mint 3 millió dollárért tudta értékesíteni azt.

2. Catherine (Sharon Stone) és Nick (Michael Douglas) karaktereit valós személyek ihlették, akiket Joe Eszterhas személyesen is ismert. Nicket egy heves Clevelandból származó zsaru, Catherine-t pedig egy oihiói táncosnő ihlette, akivel Eszterhas egy forró éjszakát töltött el, ám a nő búcsúzás helyett elővett egy pisztolyt és gyilkossággal fenyegetőzött. Szerencsére Eszterhasnak sikerült lebeszélnie őt erről.

3. Sharon Stone rémálmoktól szenvedett a forgatás miatt, leginkább a gyilkos jelenet viselte őt meg.

4. A legendás jelenet Sharon Stone-nal, amelyben a színésznő széttárja a lábait, eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben.

5. Joe Eszterhas megbánta, hogy a forgatókönyvben vonzó módon mutatta be a dohányzást, ugyanis az írónál torokrákot diagnosztizáltak 2001-ben. Szerencsére azóta sikerült kilábalnia a kórból.

6. Sharon Stone, az akkor még kezdő színésznő nem igazán érezte magát kényelmesen a híres sztár, Michael Douglas közelében. Szerencsére ez a feszültség csak fokozta a színésznő teljesítményét.

7. Catherine szerepéért 14 színésznő versengett, Paul Verhoeven választása mégis Sharon Stone-ra esett, ugyanis a meghallgatáson a színésznő mindent bedobott. Hasonlóképpen igyekezett manipulálni a hallgatóságot, mint ahogyan Catherine tenné.

8. Egy ponton Joe Eszterhas otthagyta a forgatást, ugyanis úgy érezte, Paul Verhoeven teljesen tönkreteszi a művét, túl sok változtatást eszközölt a forgatókönyvben. Később Verheoven beadta a derekát, és szinte minden ponton követte Eszterhas eredeti forgatókönyvét.

9. Sharon Stone úgy nyilatkozott, hogy "elemi horror" volt számára visszanézni a filmet, egyszerűen nem ismert magára a filmben.

10. A film bemutatója után Joe Eszterhas és Sharon Stone állítólag összejött egy egyéjszakás kaland erejéig. Eszterhas nagyon örült a dolognak, na nem azért, mert annyira jó lett volna Stone-nal, hanem mert ez miatt ismerte meg Naomi Bakát, akit később feleségül vett.

dráma | erotikus | misztikus | thriller

San Franciscóban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait, mindegyikük férfi. A gyanú Catherine Tramellre (Sharon Stone) terelődik, ugyanis az írónő az egyik regényében nagyon hasonló... több»