Az év utolsó Marvel-filmje és még 4 újdonság, amit CSAK a mozikban láthatsz ezen a héten (45. hét, 2023)

Különleges hét elé nézhetnek a filmrajongók, ugyanis ezúttal öt igazán különleges újdonság debütál a hazai mozikban. Az alábbi listán elég vegyes kínálatot találtok: az év utolsó Marvel-filmje mellé odafért egy vadonatúj animációs film, egy mókás új vígjáték, valamint két magyar alkotás is. Utóbbiak közül az egyik egy izgalmas pszicho-thriller lesz az ’56-as forradalom idejéből, a másik pedig egy dokumentumfilm az 1920-as Varsói csata magyar vonatkozásait boncolgatja.

#5

dokumentum

A dokumentumfilm átfogó képet nyújt a bolsevik–lengyel háborúról és annak történelmi összefüggéseiről. Az 1920 nyarán Varsóban lezajlott sorsdöntő konfliktus egész... több»

1919-től a nyugati és fehér orosz csapatok legyőzésén felbátorodott bolsevik vezetők, Lenin és Trockij reálisnak látták, hogy a kommunista forradalmak Európa többi országában való tovább terjesztésével elérjék a kommunista világforradalmat. Ehhez a híd az újjáalakuló Lengyelország volt: elbukása esetén a kommunizmus könnyedén terjedhetett volna tovább Nyugat-Európa szerte. Ezt akadályozta meg az 1920. augusztus 13-25. között lezajlott Varsói Csata. Az ütközet előtti pillanatokban a lengyel hadseregnek gyakorlatilag nem volt már lőszer tartaléka. A háborúnak ebben a szakaszában Franciaországot leszámítva egyetlen ország ajánlott segítséget, Magyarország. A Trianoni diktátum értelmében azonban Magyarország nem gyárthatott és nem is szállíthatott hadianyagot. Magyar katonákat pedig sem Csehszlovákia, sem Románia nem volt hajlandó átengedni a területén. A hadianyag szállítást az Európa szerte megerősödött, és Szovjet-Oroszországot támogató munkásmozgalmak bojkottja is ellehetetlenítette. Ebben a kritikus pillanatban érkezett meg kalandos úton a csepeli Weiss Manfréd Művekből 80 vagonnyi magyar hadianyag, ami döntőnek bizonyult: segítségével Varsó alatt sikerült megnyerni a csatát és megfordítani a háború menetét.
#4

67 Mesterjátszma  (2023)

(2) (2)

dráma

Netflix

Az utolsó menekülteket szállító vonatra sikerült feljutnia a fiatal szerelmespárnak, Mártának és Istvánnak. Miközben elhagyják Budapestet, a város utcáin megjelennek a szovjet... több»

Márta és István fiatal szerelmesek, az utolsó menekültvonat egyikére jutnak fel, miközben Budapest utcáit az orosz tankok lepik el. A vonaton nem csak ők próbálják meg elhagyni az országot, hanem az egyház utolsó ereklyéi és kincsei is. A vonat aztán egy életről és halálról is döntő sakkjátszma helyszínévé válik. Ilyen pszicho-thrillert magyar filmben még nem láthattak a nézők.
#3

51 Állati iramban  (2023)

(2)

animáció | családi | vígjáték

Hogy megmentse nagymamája házát a lebontástól, a fiatal Zhi fogadást köt Vaingloriousszal, a raliautók uralkodó bajnokával. Egy korábbi versenyzőbajnok segítségével Zhi... több»

Egy kis állat nagy álma, hogy autóversenyző legyen és ne csak indulhasson, de meg is nyerje a Selyemút ralit. Ebben segítségére lesz a világ legjobb autószerelő-mérnöke. Furcsa párosuk eltökélten készül a rendkívüli versenyre – teszik ezt nem minden nehézség nélkül. Az alkotók olyan családi és animációs világsikereket jegyeztek korábban, mint a Shrek-mozik, a Roger nyúl a pácban, és A Grincs.
#2

75 A csodák útján  (2023)

(4) (3)

vígjáték

Cinego

Ballyfermot, Írország, 1960. Egy Dublin külvárosában élő, keményen dolgozó közösség élete a hűség, a hit és az összetartozás hagyományaiban gyökerezik. A ballyfermoti... több»

Lily, Eileen és Dolly három generáció, akiket a barátság összeköt. A ballygari barátnőknek egyetlen álmuk van, hogy megízleljék a szabadság ízét. A munkásosztálybeli nők soha nem hagyták el otthonukat Dublin külvárosából. A helyi pap "jóindulatú közreműködésével" elmenekülnek mindennapi küzdelmeik elől, amikor megnyerik életük fődíját - egy egyházi tehetségkutató versenyt, amely egy szent helyre, a franciaországi Lourdes városába viszi őket, amely a csodákról és a gyógyításokról híres.
#1

58 Marvelek  (2023)

(25) (10)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+ | Telekom TVGO

Marvel Kapitány, azaz Carol Danvers visszatér, a fenyegető veszéllyel szemben azonban ezúttal sem marad segítség nélkül, hiszen csatlakozik hozzá Monica Rambeau és Ms. Marvel.... több»

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.