Elhunyt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező.
Halálának a kaposvári Csiky Gergely Színház közölte a nyilvánossággal. Babarczy László tanulmányait 1955 és 1959 között végezte a Madách Imre Gimnáziumban, illetve 1966-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán.
A későbbiekben a Pécsi Nemzeti Színháznál, 1963 és 1973 között a Nemzeti Színhéznál, majd a Csiky Gergely Színháznál rendezett. Olyan nagysikerű darabokon dolgozott, mint a A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Marica grófnő, a Tartuffe, a Rokonok, a Koldusopera, A három testőr, a My Fair Lady, az Ahogy tetszik, a Júlia és a hadnagya és a Tévedések vígjátéka
1973-tól egészen 2007-ig volt a Csiky Gergely Színház igazgatója. 1977-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságát, 1984-ben Érdemes művész. 1994-ben pedig megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
Nyugodjék békében!
Babarczy László
Budapest, Magyarország
Filmek: A repülés története