Elhunyt Korcsmáros György színész, rendező, érdemes művész.
A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában színész, majd 1982-ben Zsámbéki Gábor osztályában rendezői diplomát szerzett. 1978 és 1979 a Vígszínház, majd 1981 és 1982 között a Budapesti Gyermekszínház társulatának tagja volt.
1989 és 1990 között a Rock Színház főrendezőjeként dolgozott, 1992-től kezdődően egészen 2007-ig a Győri Nemzeti Színház igazgatója volt, 1999 és 2007 között pedig szintén a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke.
1994-ben megkapta a Jásza Mari-díjat, 2010-ben pedig érdemes művész lett. Ismertebb alakításai a Fekete gyémántok, a A három testőr Afrikában, a Gyilkosság két tételben és a 2018-ban megjelent X – A rendszerből törölve című filmekben láthatók.
“Megrendültünk. Nemrég kaptuk a fájó hírt, hogy Barátunk, Korcsmáros György rendező ma este örökre elment... Tisztelettel és szeretettel gondolunk az együtt töltött alkotói hónapokra” - olvasható a Bartók Színház által megosztott megemlékezésben.
Nyugodjon békében!
Korcsmáros György
Budapest, Magyarország