Műpéniszt viselt a Suspiria sztárja

Azt mindenki tudja, hogy Tilda Swinton milyen remek színésznő, és hogy milyen komolyan veszi, ha magára kell öltenie egy szerepet – ám a Sóhajokban még egy fokkal magasabbra tette a lécet, ha lehet.

A színésznő az elején tagadta, hogy ő tűnne fel a 82 éves Dr. Jozef Klemperer szerepében, de végül egy interjúban színt vallott. A szerephez természetesen egy igen jó maszkmester kellett, hogy Swinton nőies vonásaiból idős férfit varázsoljon. Mark Coulier nem először dolgozott együtt ilyen módon a színésznővel: A Grand Budapest Hotelben is hasonló volt a feladat, és most is tökéletesre sikeredett az álca.

Az átváltozás minden nap nagyjából 4 órát vett igénybe, és fizikailag is megterhelő volt, ám a színésznő mégsem állt meg itt. Coulier ugyanis kapott egy kérést tőle, hogy ugyan készítsen már neki egy péniszt és heréket, hogy még inkább férfinek érezhesse magát.

Az, hogy a színésznő műpéniszt viselt a forgatás alatt, a stáb nagyja és a közönség egésze számára eddig titkos információ volt, hiszen magának a protézisnek nem volt külön szerepe a filmben, A maszkmester szerint a forgatás alatt azért néhányszor előkerült, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezte.

Ahogy azt sem, hogy mi lett a kellék sorsa: állítása szerint egy dobozban pihen valahol, holott milyen remek társalgási témát biztosítana mondjuk Coulier stúdiójában kiállítva.

A Dario Argento klasszikusából készült remake-et Chloë Grace MoretzTilda SwintonDakota JohnsonSylvie TestudMia GothJessica Harper és Caven Ingrid főszereplésével, Thom Yorke zenéjével és  Luca Guadagnino rendezéében novembertől láthatjuk majd a mozikban. A műpéniszt nem – de most már tudjuk, hogy ott van.