Közösség

Vélemény:

 

58 Café Moszkva

(1936)

Lembergben történt

 
Berto49   2019.08.10 06:35
0

Székely István történelmi filmje első volt a hazai filmgyártás világháborús témájú alkotásai között. Igazi melodráma, de magyar hangosfilmben addig a háború megjelenítésére senki nem vállalkozott. A film jelentőségét kiemelte az a tény, hogy a bemutatása alkalmából Horthy Miklós kormányzó és felesége, valamint az akkori külügyminiszter, Kánya Kálmán is megjelent. Lemberg (ma Ukrajnában elhelyezkedő Lviv városa) a háború során többször „gazdát” cserélt. Ez a szituáció a cselekmény mozgatórugója, meg a szerelmi szál. Verjusa, egy tábornokné (Tőkés Anna még dizőzként is szerepel!) beleszeret egy magyar főhadnagyba (Vértess Lajos). Mai szemmel meglehetősen ódivatú film, de a maga korában az újdonság erejével hatott.