2019.08.20 12:08 Artemisia Olvasottság: 388x
6

A szeretet legyőzi a haragot

Gyermekkorom kedvenc rajzfilmje. Felnőtt fejjel is nagyon szép történet, de gyerekként teljesen elvarázsolt a mély líraiságával. Gyönyörű, érzelmekkel teli, mondanivalóval és erkölcsi tanulságokkal terhes dráma. Erkölcsi értékek, élettapasztalatok és jellemfejlődések garmadáját zúdítja a nézőre, felnőttek számára is velős és mélyen szántó gondolatokat ad át szűk másfél óra alatt, de éppen ez adja páratlan szépségét.
Személyes tragédiák formálják az eseményeket, melyeknek hatására gyakorlatilag az összes szereplő mély karakterfejlődésen megy át. Leginkább természetesen a forrófejű és lobbanékony, kissé kegyetlen Kenai, aki azáltal válik új emberré, hogy medvévé változik. Nemcsak a múltat tanulja meg elengedi, és belenyugodni az élet és a természet körforgásába, hanem megtapasztalja a törzsi toteme által a számára kijelölt utat és életvitelt, a szeretet erejét is, hiszen bámulatos módon hozza helyre a kárt, amit a természetben okozott. Élete végéig medve marad, hogy ebben az alakban gondoskodhasson a kicsi medvebocsról, akinek ő maga ölte meg az anyját.

Illetve Koda karaktere is lenyűgöző, hiszen a szószátyár, jámbor és eleven kis bocs szó szerint és átvitt értelemben is emberfeletti erőről és nagyságról tesz tanúbizonyságot a rajzfilm végén, amikor megbocsájt az embernek, aki az édesanyja gyilkosa. A film könnyfakasztó voltát épp az adja, hogy a fő szálat az ő kettejük találkozása és kapcsolatuk fejlődése jelenti. Nagyszerű premisszát ad a történetnek, ahogy az utolsó jelenetekben, miután megismertük a szomorú igazságot Kendi és Koda közös tragédiájáról, megjelennek a Szellemek, köztük Kenai bátyja és Koda anyja. Akik együtt jönnek, és miután a 2 főhős helyes döntést hozott, együtt is mennek el, mintegy jelezve, hogy a mű összes történésére azért volt szükség, hogy a harag és a bosszúvágy leküzdése után élők és holtak békében legyenek, tiszteletben tartva az élet ötök körforgásának rendjét, amibe nem helyes kívülről beavatkozni.

A szeretet legyőzi a haragot

Gyönyörű óda a "Szeretet legyőzi a haragot, és a jó legyőzi a rosszat" alapelvéhez. Emellett az intonáció és a végkifejlet között szórakoztató cselekményt élvezhetünk aranyos és vicces állatszereplőkkel, humoros helyzetekkel, meghatóan szép betétdalokkal. Nagyon örülök, hogy gyerekként láthattam ezt a rajzfilmet, mert bár az értéke nem változik az évek során, a gyermeki lélekben egészen más húrokat pendített meg, mint felnőttként újranézve. Az örök kedvenc mesém marad.

animáció | családi | fantasy | kaland | szatíra | vígjáték

Amerika északnyugati tájain, a hatalmas erdők, fenséges vízesések és bohém gímszarvasok vidékén Kenai, az indián fiú különös csoda részesévé lesz. Nem mintha örülne... több»

6