Kovács András első játékfilmje az elismert, díjakkal elhalmozott vonalas Dobozy Imre forgatókönyve alapján. A dolgos magyar faluban rendezett az élet, a TSZ-ben gond nélkül folyik a termelés, minden csupa móka és kacagás. A presszóban(!) jazz szól, arra táncolnak, az idős párt ez nem zavarja, ők csárdást járnak. Az össze nem illő házaspár (Bara Margit és Páger Antal) ugyan zavaró tényező, de a végére egy új szerelem ezt is megoldja. Ránki György érzelgős aláfestő zenéje rettenetesen tolakodó. A maliciózus megjegyzések után egy kis dicséret: Hegyi Barnabás remek természeti képeket varázsolt a filmvászonra. Bara Margit még jóval az őt ért megaláztatás előtt, a megszokott módon gyönyörű, a színészóriás, Bessenyei Ferenc túl a „Dúvad”-on egy teljesen más karaktert mutat be, az őrülten szerelmes férfit, aki nem száll szembe a közösség elvárásaival, inkább elutazva új életet akar kezdeni. Nem fejeződhetett be a film pesszimista módon, a végén felcsillan a remény a boldogságra. Érthető, hiszen 1960-ban nem is lehetett volna más végkicsengéssel leforgatni a filmet. Mára a film múzeumi darabbá vált, kordokumentummá, hogy a korai Kádár-korszak mit várt el a filmművészettől. Ezen túl marad a nem lebecsülhető érték: a teljes szereplőgárda hiteles alakítása.
Kovács András első játékfilmje az elismert, díjakkal elhalmozott vonalas Dobozy Imre forgatókönyve alapján. A dolgos magyar faluban rendezett az élet, a TSZ-ben gond nélkül folyik a termelés, minden csupa móka és kacagás. A presszóban(!) jazz szól, arra táncolnak, az idős párt ez nem zavarja, ők csárdást járnak. Az össze nem illő házaspár (Bara Margit és Páger Antal) ugyan zavaró tényező, de a végére egy új szerelem ezt is megoldja. Ránki György érzelgős aláfestő zenéje rettenetesen tolakodó. A maliciózus megjegyzések után egy kis dicséret: Hegyi Barnabás remek természeti képeket varázsolt a filmvászonra. Bara Margit még jóval az őt ért megaláztatás előtt, a megszokott módon gyönyörű, a színészóriás, Bessenyei Ferenc túl a „Dúvad”-on egy teljesen más karaktert mutat be, az őrülten szerelmes férfit, aki nem száll szembe a közösség elvárásaival, inkább elutazva új életet akar kezdeni. Nem fejeződhetett be a film pesszimista módon, a végén felcsillan a remény a boldogságra. Érthető, hiszen 1960-ban nem is lehetett volna más végkicsengéssel leforgatni a filmet. Mára a film múzeumi darabbá vált, kordokumentummá, hogy a korai Kádár-korszak mit várt el a filmművészettől. Ezen túl marad a nem lebecsülhető érték: a teljes szereplőgárda hiteles alakítása.