2017.07.09 21:26 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
1

 „Hát nem is tudom” típusú film

Számomra az Élesítve egy „hát nem is tudom” típusú film benyomását tette. Olyan érzésem támadt, miután kijöttem a moziból, mintha a Michael Apted és a Peter O’Brien alkotta író-rendező duó összeállított volna néhány karakter-és történetvázlatot, amelyeket aztán nem tudott/mert továbbfejleszteni és komplex egészet alkotni belőlük, s így a mozijuk egyfajta vázlatok egymásra halmozása lett, aztán hadd szóljon, gondolhatták. Ez sajnos már amiatt is sajnálatos, mert bár Noomi Rapace karaktere (a filmben egyedüliként) kapott érdemi kidolgozást, de az olyan nagy neveket, mint John Malkovich, Toni Collette és Orlando Bloom kár így elpazarolni. Ha már Bloomnál tartunk, már amikor a figura először megjelenik a filmvásznon, akkor sejteni lehet, hogy két út létezik a számára: vagy egy elnagyolt és teljesen súlytalan szerelmi viszonyba keveredik Rapace karakterével vagy pedig kiderül róla, hogy rossz fiú… s hát a lehetőségekben benne is rejlik a megoldás, így kapunk egy eléggé kiszámítható szálat a filmnek ebben a részében.

S ebből következik a másik probléma: mivel a karakterek meglehetősen gyengén lettek kidolgozva, a sztori részét úgy akarták feszessé és izgalmassá tenni, hogy az összes karaktert ide-oda pakolgatták a jó/rossz oldalra. Persze ez eredményezhetett volna egy fordulatos krimit, de a történet következetlensége és a forgatókönyv gyengesége miatt inkább egy katyvaszt eredményez. Arról pedig már nem is beszélve, hogy ott van a stáblistán Michael Douglas is, akiről már az elején lehet sejteni, milyen szerepet fog kapni ebben az egészben, s a hozzá fűződő fordulat számomra nem okozott akkora meglepetést, mint ahogy azt valószínűleg a készítők szerették volna. Hogy tovább tetőzzem a dolgot: rengeteg konfliktust akartak ebbe az alig 100 percbe belegyömöszölni az alkotók (van itt bioterrorizmus, tégla a CIA-ben, ex-ügynök sötét múltja, és persze átverések hada), így az egyes konfliktusok kioltják egymást, s itt jön a legnagyobb blődség: SPOILER! A történet igazi „fő gonoszát” egy faék egyszerűségével iktatják ki, s aztán a kezdetben két ellentétes oldal képviselői a következő jelenetben már egy baráti kávézásra invitálják meg egymást SPOILER! Arra számítottam, hogy nem az Élesítve lesz az, amelyik meg fogja reformálni a zsánerét, de azért ennél egy fokkal összeszedettebb és összerakottabb alkotást vártam volna a készítőitől, mert hát ilyen szereplőgárdával elég nagy luxus egy ilyen kidolgozatlan filmet összehozni.

 „Hát nem is tudom” típusú film

73 Élesítve  (2017)

akció | dráma | misztikus | thriller

Alice Racine egykor a CIA legjobb kihallgatói közé tartozott, ám pályáját derékba törte, hogy nem tudott megelőzni egy több tucatnyi ártatlan életet követelő párizsi... több»

1