Közösség

Vélemény:

 

71 Lódító hódító

(2009)

Lódító hódító

 
Meselepke   2023.07.08 18:13
0

Szerintem érdemes megnézni egyszer, érdekes nézőpontból mutatta be az emberi viselkedést és a vallást. Szatírának nagyon jó. Romantikus filmnek csak éppen elmegy. De nem azért, mint amit sugall a magyar címe. Ami nekem nagyon tetszik, de nem teljesen illik a főhősre. SPOILER FIGYELMEZTETÉS, csak akkor olvasd tovább, ha már láttad a filmet! A pasi nem is csúnya, csak nem atletikus testalkatú, a pocakján pedig egy kevés sport már segíthetett volna, amihez pl. egy szerető társ biztatása elég lehetett volna. A nő pedig nem akkora szépség, mint amilyennek be van állítva. Mégis folyamatosan kiemeli ő is és mások is, hogy a pasi mennyire nem néz ki jól. (Sok gyönyörű nőnek is olyan az orra, attól még szépek.) Ráadásul a pocakosság nem örökölhető. Mindannyian hízásra hajlamos ősemberek leszármazottjai vagyunk, mert akkoriban a soványak nem élték túl az élelemhiányos időszakokat. Legfeljebb a rossz étkezési szokások következtében elromlott bélflóra miatt lehet egy egész család túlsúlyos, nem a gének miatt. Persze ez csak azért kellett a történetbe, hogy lássuk, hogy a pasi miért nem tűnt olyan jó választásnak a nő számára. Amellett, hogy először épp le volt égve anyagilag. A nő ezek miatt nem is érdeklődött iránta. De amikor már híres lett és gazdag, akkor már a barátja lett, érdekes módon. Igaz, hogy sok megalázás után végül mégis a főszereplő pasit választotta, de majdnem végig annyira felszínes volt, hogy azt se értem, a pasi mit látott meg benne. Akkor nyilván a pasi is felszínes lehetett, hogy egy ilyen felszínes nőhöz ragaszkodott, aki legfeljebb külsőleg volt egy kicsit szép, de lelkileg nem sok szép volt benne. Nekem ezért nem tetszett romantikus filmként. Emellett attól még, ha egy társadalomban nem hazudnak egymásnak, sőt, mindent elmondanak, ami eszükbe jut, még lehetnének kedvesek és segítőkészek egymással. A való világban a barátok is ilyenek. Megmondják a hibáinkat, de attól még bátorítanak minket és segítenek.