Style over substance, azaz stílus a tartalom felett, szoktuk volt mondani azokra az alkotásokra, amelyeknek pazar képi világuk, atmoszférájuk, belső energiájuk van, de történetileg messze nem tudnak felérni az előbb felsoroltakhoz.
A The Signal alapvetően nem tartozna ezek közé, mégis alapvetően végig azt éreztem, sokszor akaratlanul is azt éri el, hogy ne arra figyeljünk, mit mond, hanem arra, ahogyan mondja.
Hacsak ez nem egy trükk, avagy – a film témájából adódóan – egy minden mást kizáró idegesítő zaj a tévéből.
Remélem nem.
Nézzük a sztorit!
Egy titokzatos és különös jel árasztja el a tévéadást, a rádiót és a telefonvonalakat is, majd utólag kiderül, hogy komoly hatással van az emberekre, az, aki hosszabb ideig ki van téve neki, egy agresszív, vérre szomjazó és vérengző vadállattá változik.
Miközben az áldozatai halomra gyilkolják egymást az utcán, három ember sorsát követhetjük nyomon: Bent (Justin Welborn) és Myát (Anessa Ramsey), akik szeretők, illetve Lewist (AJ Bowen), Mya féltékeny férjét. A három perspektívából elmesélt történet során pedig szép lassan kirajzolódik előttünk egy minden emberi értéktől és korláttól megfosztott, delíriumos világ elmebeteg képe.
Vagyis egész pontosan három különböző világé, ugyanis az egymás után sorjában fűzött három nézőpont kissé mintha különböző filmeket is bemutatna és képviselne.
Nem lepődnék meg, ha a három író-rendező nem együtt, hanem inkább egymás között felosztva dolgozott volna az egyes részeken, mindenesetre fél-fél óránként egy éles, és érdekes stílusváltás történik.
Kezdünk egy posztapokaliptikus (vagyis egyelőre inkább még csak apokaliptikus horrorral), amelyben mintha a Kingsman tömegpusztító fegyverét vetették volna be, mindenki halomra gyilkolja egymást, csak úgy „a la carte”. Majd ez minden előzmény nélkül átcsap egy fekete komédiába (á la Shaun of the Dead), ahol A jelnek egy újabb rémisztő hatását ismerhetjük meg, zseniálisan groteszk poénokkal körítve.
A finálé pedig már a képzelet és valóság határán elmebeteg módon, kissé groteszkül játszadozva, a kettőnek sajátos egyvelegét előállítva tesz pontot az egész film végére.
Éppen ezért a The Signalt tényleg csak három különböző alkotásként lehet értékelni: egy érdekes alapötletű, de alapvetően nem túl súlyos vagy fantáziadús világvége-filmként, majd egy pazar, véres komédiaként, és lezárásként egy bizarr sci-fi thrillerként aposztrofálva.
Kétségtelen azonban, hogy a három elemet az alkotók egy kifejezetten határozott elképzelésre fűzték fel, amely a tömegmédia és valóságpercepció kérdésében elég hasonló elveket fogalmaz meg és hasonló húrokat penget, mint az ehhez a szubzsánerhez tartozó filmek.
Ilyen szemmel nézve pedig tökéletesen kerek és elgondolkodtató elképzelés lehetne a The Signal, ha a stílus nem venné át az uralmat felette, így viszont a „sok bába között elvész a gyermek.”
Ugyanis így, hogy nem képviselnek egy következetes elbeszélésmódot, az egyes szakaszait egyértelműen könnyebb öncélúsággal vádolnom, amelyekbe bizonyos jelenetek szerintem csak azért kerültek, hogy az adott hangulatot kellően határozottan és gyorsan egyértelművé tegyék, a nagy egész szempontjából viszont nem feltétlenül szolgálnak erős lényegi mondanivalóval. Ettől függetlenül és végső soron egy tartalmas és elég sok esetben szórakoztató élményről van szó, de valószínűleg az első szó, ami utólag eszünkbe fog jut vele kapcsolatban, az a „kissé furcsa” lesz.
Maradjunk annyiban, hogy átlagos, és így nálam három csillag.
53 A jel (2007)
Szilveszter éjszakáján elszabadul a pokol Terminus városában. Egy titokzatos jel megbénítja a kommunikációs hálózatokat, megszűnik a tévésugárzás, összeomlik a... több»
Szereplők: Anessa Ramsey, Sahr Ngaujah, AJ Bowen, Matthew Stanton, Suehyla El-Attar
