2021.01.09 12:28 Yosihiro Olvasottság: <100x
2

Árulás

Ahogy látom, ezt a filmet még senki nem látta. :) Na jó, vicc, de legalább véleményt nem írt, én megteszem. Szóval az igazság az, hogy az első rész DVD-n van meg, és azt rég láttam, de mivel most úgy döntöttem, ezt a részt nézem meg előbb, nem tudok viszonyítani az első részhez. Na csapjunk bele!

A történet elég "kockásan" indul, visszaemlékezésekből táplálkozik a film, és egy drótkerítésen való bejutás után máris egy partin érezhetjük magunkat. Majd jönnek az előzmények, és végül elérkezünk a jelenhez, ahol ismét nézhetünk pár régebbi emléket is. Szóval a film eléggé mozaikszerűen lett összerakva, de érthető, csak figyelni kell. Az összhatás így gyengébb lett, mint vártam, és igazából nem kaptam meg azt a W. S-ot, akit ebben a filmben akartam látni.

Árulás

Összességében a forgatókönyv közepes, a rendezés néhol pocsék, néhol jó, így a közepest érdemli meg. A színészek nem adnak hozzá a filmhez semmi olyat, amitől a történet jobb lenne. Közepes teljesítmény. A hangi és képi effektek közepesek. Így az adható maximum erre a filmre a három csillag. Az egész film alatt semmi olyan érzelmi tükrözés nem jön át, amiért azt tudnám mondani, jó. A harci jelenetek néhol túl egyszerűek, nem látványosak. A lassításokat már-már túlzásnak érzetem a fegyver miatt.

Igazi izgalom nincs a filmben, hanem végigvisz egy közepes érzést, és ezt tartja. Bár a végén ad egy csattanót, ami jó, de ott sem emelkedik fel a film, hanem egy folytatást ígér, amit igen, meg fogok nézni. Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik az olyan akciót, ami egysíkú, szinte kiszámítható; jól fognak szórakozni. Ja és remélem, nemsokára lesznek erről is vélemények, amire kíváncsi vagyok. Üdv, Yosi

akció | thriller

Neil Shaw ügynök megtudja, hogy az egykori tanítómesterét meggyilkolták. Miközben visszatér, hogy bosszút álljon a gyilkosokon, egy politikai összeesküvés nyomaira bukkan. A... több»

2