Független, ízig-vérig filmművészet

2017.02.13 08:31 Milanman Olvasottság: <100x

1

Rendkívül felemelő érzés tud lenni néha független filmet nézni. Kell hozzá egyfajta befogadás, mert ezek az alkotások általában szándékosan kikerülik a hagyományosnak mondható filmnyelvi eszközöket. Egy amerikai független film esetében ez többnyire azt jelenti, hogy nem igazán kell törekedni a megszokott hollywoodi klisék puffogtatására és a nézői igények kiszolgálása sem elsődleges cél. A régi város klasszikus amerikai független film.

Lassú folyású alkotás, amiben az igazi értékek az apró részletekben jelennek meg. A csodálatos színészi alakításokban (Casey Affleck (Lee) egyszerre törékeny, érzékeny, dühös, összetört, de játékában ott lakozik egyfajta egyszerű hit és remény a jövőre nézve, Lucas Hedges (Patrick) őstehetség, minden pillanatában ott van a kamaszos lázadás és hév, Chandler (Joe) és Williams (Randi) kevés szerepükkel is képesek érdemben hozzájárulni a film érzelmi árnyaltságához), a tudatos zeneválasztásban, a vágásban, az idősíkok váltogatásában, az operatőr által megkapóan megválasztott, fontosnak, vagy csak az alaphangulatot erősítendő képekben rejlik ennek a filmnek az igazi ereje. Mennyire határozzák meg az életünket a tudatos és kevésbé tudatos választásaink? Milyen törékeny lehet az emberi boldogság és miért is érdemes és kell is ragaszkodni a hétköznapi élet szépségeihez és értékeihez is, mert nem tudhatjuk meddig tart? Hogyan lehet feldolgozni sorsfordító tragédiákat az életben és mik lehetnek azok a dolgok, amik miatt úgy dönthetünk, hogy a tragédiák után is lehet még keresnivalónk az életben, hogy tovább kell mennünk, mert mi még itt vagyunk, nekünk még dolgunk van ezen a világon? Ezekkel a kérdésekkel szembesít minket ez a film kendőzetlenül, őszintén, mesteri rendezésében. Nem egy vidám film, nem egy kényelmes délutáni matiné, de minden momentumában ízig-vérig filmművészet.