Az első Zatoicsi történet sikere arra ösztönözte a pénzszűkében lévő stúdiót, hogy mihamarább folytassa a vak masszőr kalandjait. Kazuo Mori kapta meg az új történetet rendezésre, aki tökéletesen alkalmazkodott a Daiei feszített munkatempójához. (Volt olyan éve náluk, hogy 5 filmet vezényelt le!) Viszont az első történet kimunkált drámai történetét és képi világát ismételten prezentálni képtelenség volt, így az egyszerűbb csambara vonalra terelték át a folytatást. (Azért Mori szép apró részletekben tiszteleg az első film előtt a helyszínekkel, és a természet szerepe éppoly fontos nála, mint Kendzsi Miszuminál volt.) Sintaro Kacu már kidolgozta Zatoicsi elhajlásokra, pördülésekre és gyors közbevágásokra épülő vívóstílusát, amelyek a lekuporodó alapállásból indul ki. Viszont a karakter nem volt készen, pláne nem a háttértörténete. A nézőket érdekelte (volna), hogy miként vakult meg, hol képezte magát harcossá, miért lett jakuza, volt-e valaha családja. Mindezeket információkat a későbbi filmekben is csak csepegtették, néha önellentmondásokba keveredve. (Bizonyára az volt az ok, hogy váltott tollforgatók írták az egyes folytatásokat, és nem néztek utána, miket mond magáról Zatoicsi az egyes, megelőző filmek párbeszédeiben.) Ezúttal gyorsan kreáltak neki egy testvért, ami eléggé kézenfekvő volt, lévén hogy Tomiszaburo Vakajamáról Japánban mindenki tudta, hogy a valóságban is féltestvére Kacunak. Pikáns helyzet volt a filmben. Vakajama akkortájt még kezdőnek számított színészként, a vívásban viszont korántsem. Így az összecsapásuk a film látványos csúcspontja lett. A fivérek ellentétének okát viszont elmismásolták a forgatókönyvben. Nagyon kell figyelni az elharapott mondatokra. Összerakható az ok, de a nézői fantáziára szintén sokat bíztak. A Daiei tényleg szűken állhatott akkoriban az anyagiakban, mert a film igen kurta lett, mindössze 72 perc, és az utolsó harmada kapkodónak érződik –beleértve a lezárást –, az ügyes témaindítással és kibontással összevetve. Kár érte, az alaphelyzetből határozottan jobb részt lehetett volna kihozni a sagán belül.
Az első Zatoicsi történet sikere arra ösztönözte a pénzszűkében lévő stúdiót, hogy mihamarább folytassa a vak masszőr kalandjait. Kazuo Mori kapta meg az új történetet rendezésre, aki tökéletesen alkalmazkodott a Daiei feszített munkatempójához. (Volt olyan éve náluk, hogy 5 filmet vezényelt le!) Viszont az első történet kimunkált drámai történetét és képi világát ismételten prezentálni képtelenség volt, így az egyszerűbb csambara vonalra terelték át a folytatást. (Azért Mori szép apró részletekben tiszteleg az első film előtt a helyszínekkel, és a természet szerepe éppoly fontos nála, mint Kendzsi Miszuminál volt.) Sintaro Kacu már kidolgozta Zatoicsi elhajlásokra, pördülésekre és gyors közbevágásokra épülő vívóstílusát, amelyek a lekuporodó alapállásból indul ki. Viszont a karakter nem volt készen, pláne nem a háttértörténete. A nézőket érdekelte (volna), hogy miként vakult meg, hol képezte magát harcossá, miért lett jakuza, volt-e valaha családja. Mindezeket információkat a későbbi filmekben is csak csepegtették, néha önellentmondásokba keveredve. (Bizonyára az volt az ok, hogy váltott tollforgatók írták az egyes folytatásokat, és nem néztek utána, miket mond magáról Zatoicsi az egyes, megelőző filmek párbeszédeiben.) Ezúttal gyorsan kreáltak neki egy testvért, ami eléggé kézenfekvő volt, lévén hogy Tomiszaburo Vakajamáról Japánban mindenki tudta, hogy a valóságban is féltestvére Kacunak. Pikáns helyzet volt a filmben. Vakajama akkortájt még kezdőnek számított színészként, a vívásban viszont korántsem. Így az összecsapásuk a film látványos csúcspontja lett. A fivérek ellentétének okát viszont elmismásolták a forgatókönyvben. Nagyon kell figyelni az elharapott mondatokra. Összerakható az ok, de a nézői fantáziára szintén sokat bíztak. A Daiei tényleg szűken állhatott akkoriban az anyagiakban, mert a film igen kurta lett, mindössze 72 perc, és az utolsó harmada kapkodónak érződik –beleértve a lezárást –, az ügyes témaindítással és kibontással összevetve. Kár érte, az alaphelyzetből határozottan jobb részt lehetett volna kihozni a sagán belül.