Közösség

Vélemény:

 

55 Carter

(2018)

Carter

 
TomÁcs   2018.07.05 22:51
0

Immár a sokadik nyomozós sorozat a képernyőn. Minden évbe kapunk vagy egy tucatot. A témát már kimerítették, de a készítők még mindig úgy érzik, hogy a nézőnek erre van szüksége. Elmondom, nem, már nagyon unalmas. Jerry O'Connellt jól hangzó név a főszerepre. A Sliders óta nagyon kedvelem, de a mai napig az emberek 99%-ának az a sorozat jut az eszébe, ha az ő nevét meghallja. Azóta is főként sorozatokkal próbálkozik, de ezt ő sem menthette meg. A története leírása alapján sem tűnt túl izgalmasnak, de adtam neki egy esélyt, már a főszereplő miatt is. A megvalósítás sem lett túl erős. A szülővárosába visszatérő nagymenő színész beáll a helyi rendőrséghez nyomozni egy kicsit. Nagyon valószínű. Kicsit a Castle-re hajaz ezzel. Gyerekkori barátaival felveszi a kapcsolatot és a régi szép időkkel próbálja feledtetni bosszúságait. Az ügyek felgöngyölítése túl egyszerűen megy minden részben. Csavarok, fordulatok minimálisak. Hamar ki lehet következtetni, hogy ki a gyilkos. Nem sarkallja agyalásra a nézőt, mert minden az orra előtt történik. A különálló részeken túl, a háttér sztori is csak egy helyben topog nem halad semerre. A karakterek sem sikerültek valami izgalmasra, nem túl egyediek. A sorozat humora is csak olyan lagymatag, nagy beszólások nincsenek benne. Egy dolgot tudok díjazni benne, hogy nem fröcsögnek a részek a vérben. Továbbá az egyik részben feltűnik Jerry O'Connell valós életbeli felesége Rebecca Romij is, egy kis pikantériát hozva a színre. Időtöltésnek, ha nagyon nincs mit nézni elmegy, de én mindenképpen többet vártam tőle. Nem elég egyedi a mai sűrű filmpiacon.