Közösség

Vélemény:

 

84 Két lépés távolság

(2019)

nem lehet egy kalap alá venni más hasonló témájú filmekkel

 
Crystaldeer   2020.12.05 13:56
3

Sokáig vonakodtam a megnézésével, őszintén szólva nem tudom, miért, talán mert már sokkal mélyebben érintenek az ilyen jellegű történetek, és az ember hajlandó inkább kizárni, hogy ne okozzon saját magának szomorúságot. Aztán beadtam a derekam, és megnéztem, és természetesen ez is felkerült a kedvenc filmjeim listájára. Egyesek egy kalap alá veszik a hasonló témájú filmekkel (Csillagainkban van a hiba stb.), de mégis tud a film valami igazán mást is, különlegességet adni. Mint például azt, hogy a film által meglehet ismerni egy igen egyedi betegséget, annak tüneteit, kezelési módszereit, amit nem igazán ismernek azok, akik nem érintettek ebben a témában. Másrészt szerintem teljesen szerethetők a karakterek benne. Nincs benne különösebben csavar, és a film kifejlete is teljesen kiszámítható, ezzel ellenben végig magával ragad, és a drámai vonások mellett egy kis humorral is fűszerezve van, nem beszélve a romantikáról. Csak ajánlani tudom.