2020.08.22 20:18 Filmbarbár Olvasottság: <100x
2

Bosszúvágy

:::CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Abel Ferrara, a B kategóriás produkcióiról híres – vagy inkább hírhedt – rendező vélhetően több forrásból is "lopkodva" 1981-ben leforgatta a saját "rape and revenge" moziját. Meglehetősen furcsa ötvözet lett ez, amelyben konkrétan ugyan talán kevésbé lehet felismerni a korábbi exploitation filmek egyes elemeit, összességében mégis a néző eszébe juthatnak olyan alkotások, mint mondjuk a Köpök a sírodra, vagy éppen a Bosszúvágy, de némelyek a Taxisofőr hatását is felismerni vélik. A Ms. 45 bizarr, helyenként szinte szürreális mozi, amely az "amerikai álom" karikatúrája, s megmutatja a nagyvárosi élet sötét oldalát.

Bosszúvágy

A film főszereplője Thana (Zoe Lund), egy fiatal lány, aki igazi szürke verébként éli az életét. Egyedül éldegél a lakásában, és egy divatcégnél dolgozik vasalónőként. A helyzetét súlyosbítja az a tény, hogy néma, vélhetően ezért is tűnik félénknek és zárkózottnak. Az egyik alkalommal munkából hazafelé menet Thanát megerőszakolja egy férfi a sikátorban. A lány megtörten hazaér, ahol egy betörő fogadja, aki hiába keresne a lakásban pénzt, semmit sem talál, ezért ő is erőszakot követ el a lányon. Thana ekkor egy vasalóval szétveri a férfi fejét, a holttestet feldarabolja, és berakja a hűtőbe. (Hogy mennyi esélye lehet egy nőnek egy nap alatt két nemi erőszakot is átélni, s hogy ennek folyományaként mennyire erőltetett a történet kiindulópontja, inkább ne firtassuk!)

A lány élete ekkor hirtelen összeomlik, s a film további része annak bemutatása, hogyan süllyed Thana egyre mélyebbre. Egyetlen célja lesz csupán: bosszút állni a férfiakon, ezért úgy dönt, hogy éjszakánként a város utcáit járva fog az áldozataira vadászni. S jól tudjuk, hogy a nemi erőszakot átélt nők sokszor visszahúzódnak, megpróbálnak elmenekülni az elmondhatatlan és általuk gyakran szégyellt történtek elől. Ebben az esetben Ferrara azzal csavar egyet a sztorin, hogy a megerőszakolás már csak azért is kibeszélhetetlen tragédia Thana számára, mert néma (s feltehetően barátai sincsenek).

Alapvetően ígéretesnek tűnne ez az ötlet, csakhogy hiányzik valami ebből a filmből. Egyrészt innentől kezdve nincs igazán cselekmény, gyakorlatilag összefüggéstelen epizódokat látunk Thana életéből. Másrészt hiányzik az igazi lélekrajz, a lány szinte az egyik pillanatról a másikra válik gyilkológéppé, szó szerint femme fatale-lá (noha szerintem azt sem sikerült tökéletesen ábrázolni a filmben, hogyan él egymás mellett a két "személyiség", a visszahúzódó, átlagos lány és a vamp, szexuálisan kihívó gyilkos). Harmadrészt az áldozatokról sem nagyon tudunk meg semmit, ami azt eredményezi, hogy a gyilkosságok kvázi "töltelékelemekké" válnak a filmben.

Ami igazán érdekes, az az, hogy Ferrara mennyire negatív képet fest a nagyvárosi férfitársadalomról: szinte mindenki szexista, alkalomadtán még bűnöző is, azaz őszintén szól egy létező problémáról, a nagyvárosi nőket érő inzultusokról, ugyanakkor viszont fel is nagyítja azt. És bár Thana bosszúhadjárata valamelyest érthető, s eléggé egyértelmű párhuzamot lehet vonni a Bosszúvágy Paul Kersey-jének "tisztogatásaival", jelen esetben Thana ámokfutásának ártatlan emberek is áldozatul esnek, akiknek néha csak annyi a "bűnük", hogy csajozni akarnak.

Ferrara ezzel egy olyan labilis személyiségről mesél, aki egy idő után képtelen megkülönböztetni a jót és a rosszat, akinek a szemében minden férfi bűnös. És míg pl. Kersey "csupán" a bűnözőkkel számol le, Thana a bosszúszomját az összes férfira kiterjeszti. S a lány éppen azért válik veszélyessé a társadalomra, mert nincs realitásérzéke. Mivel szavakban képtelen elmondani az őt nyomasztó problémákat, a pisztolya segítségével "hallatja a hangját". A férfiak erőszakos világára csattanós választ ad, s a filmet lezáró csúcsponton egy Halloween-bulin már a saját kollégái ellen fordul, ami tragikus kimenetelhez vezet.

Noha a film képi világa, hangulata, zenei anyaga egy elsőrangú produkcióban is simán elmenne, egyebekben sajnos sok sebből vérzik ez az alkotás. Az elgondolkodtató mondanivaló mellé sajnálatos módon egy gyengécske történetmesélés kapcsolódik, de Ferrara legalább érezte, hogy ezt nem kell sokáig nyújtani, ezért a film szerencsére csak 80 perces lett. A másik gyenge pont a színészi játék. A főszereplő kivételével a többiek feledhető teljesítményt nyújtanak, igazi másodvonalbeli filmhez illően.

Ha értékelnem kellene ezt a művet, akkor erős közepest szavaznék meg neki; nagyobb költségvetés és gondosabb kidolgozás esetén ebből egy jóval jelentősebb produkció születhetett volna, így viszont a kétségtelenül értékes és izgalmas egyedi vonások elsikkadnak a filmben uralkodó középszer mellett.

dráma | krimi | thriller

Thana, a fiatal néma lány egy nap leforgása alatt kétszer is nemi erőszak áldozatává válik. Az élmény hatására fokozatosan elveszti a realitásérzékét, és éjszakánként az... több»

2