Egy falatnyi Olasz

2023.01.19 19:53 Kóborló Olvasottság: <100x

0

Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt ez a film, ezért a napokban úgy döntöttem, hogy épp itt lenne az ideje annak, hogy felelevenítsem az emlékeimet erről az alkotásról, és nosztalgiázok egy jót. Eme filmet is először még a VHS hőskorszakában láttam (és szerintem mindez idáig az volt az egyetlen alkalom), így kimondottan érdekelt, hogy közel harminc év távlatából miként is tud majd szórakoztatni a John Landis rendezésében elkészített Harapós nő.

Az első dolog, amit mindenképp megemlítenék jelen filmünkkel kapcsolatban, az a műfaji sokrétegűsége. Ugyanis mind a horror-, mind pedig a vígjátékelemekkel elég szépen operál eme produkció, de mindezek mellett még bőven megtalálható benne a krimi-, az akció- és a romantikus filmekre jellemző stíluselemek. Egy ennyire sok műfajt felvonultató alkotásnál mindig nagy kérdőjel számomra az, hogy mennyire sikerül majd megtalálniuk a készítőknek a megfelelő arányokat, de ennél a filmnél szerencsére erre nem lehet panaszunk, hisz minden aspektusában képes volt régen is, és még ma is szórakoztatni engem.

Magát a film történetét finoman szólva sem mondanám erősnek, hisz épp csak annyira dolgozta ki Michael Wolk a forgatókönyvet, amennyire épp csak hogy szükséges lehetett (elég jó példa erre, hogy a filmben egyszer sem említik meg a vámpírokat, tehát ezzel a témakörrel sem akarta bonyolítani a történetet), cserébe viszont elképesztően jól sikerültek a filmbéli párbeszédek, illetve a karakterek megteremtése. Tulajdonképpen eme a filmnek a legerősebb pontjai számomra a párbeszédek és a karakterek voltak, továbbá a film szinte hemzseg a 80-as és 90-es évek színészeitől. Ezen színészek közül mindenképp ki kell emelni a gengszterfőnök Sallie szerepében látható Robert Loggiat (1930-2015), aki szinte lubickolt ebben a szerepben. Mondhatnánk azt is, hogy a film humorforrását egyértelműen ő és az elképesztően erős beszólásai adják. Általában nem szoktam egy film esetében kihangsúlyozni az eredeti hangsáv és a magyar szinkron közti különbségeket, de ennél a filmnél úgy érzem, hogy szükséges. Mindenképp válassza mindenki a magyar szinkront, ha teheti, mert az kimondottan sokat dob a film végső megítélésén.

Na de ne menjünk el a szó nélkül a film talán legerősebben jelenlévő műfaja mellett, tehát nézzük csak meg, hogy miként is teljesít a horror műfaján belül. Nos, e téren sem vall szégyent a Harapós nő, ugyanis kimondottan vérbő alkotással van dolgunk, ráadásul több mint harminc évvel az elkészítése után sem mondhatjuk a filmről, hogy rosszul öregedett volna technikailag. A filmet közel húszmillió dollárból hozta össze John Landis, de a mozipénztárakból ennek csupán a felét termelte vissza, pedig a kritikusok zöme pozitívan értékelte megjelenésekor.

Mindent egybevéve, még mindig egy jó filmnek tartom, továbbá sikeresen felidézte bennem azt a fajta nosztalgiát, amit csak a videotékák, és a VHS-ek szeretete tudott.