Közösség

Vélemény:

 

76 A holló

(1943)

A holló

 
Berto49   2018.03.30 20:04
0

A fiatal, tehetséges kisvárosi orvos, Germaine doktor „A Holló” aláírású névtelen levelek nyomában elindul felderíteni, hogy ki áll a saját becsületét megkérdőjelező és a városka nyugalmát felbolydító üzenetek írója mögött. Az Ördöngösök és A félelem bére rendezőjének, Henri-Georges Clouzot-nak ez a korábbi munkája is remek film. Izgalmas, sok csavarral bír, és ugyan nincsenek benne percenkénti akciójelenetek, sem különböző az izgalmakat fokozó effektek, mégis maradandó élményt nyújt. Mindez bizonyíték arra, hogy egy 1943-ban forgatott film, egy krimibe „csomagolt” lélektani dráma manapság is, az elkészülte utáni 75. esztendőben is elgondolkodtat, kellő hatást tud kifejteni. Nem véletlen, hiszen a felvetett fogalmak, az emberek rossz tulajdonságai, a baráti kapcsolatok, a vonzalmak. a hűtlenség ma is az élet jelenlévő jellemzői. Akit nem zavar a színes látványvilág hiánya, vagy aki szívesen felejtkezik bele egy „archív” film történéseibe, nagyszerű filmélménnyel lehet gazdagabb. Kimondott előny, hogy az elhunyt Végvári Tamás átéléssel teli szinkronhangján szólal meg a főhős, Pierre Fresnay.