Közösség

Vélemény:

 

76 Kihülve

(2010)

Nagyon izgalmas, néhol sokkoló

 
Harper   2023.09.02 11:30
4

Bár a Kihülve rendezője, Adam Green korábban inkább mint vágó vagy forgatókönyvíró bukkant fel a filmiparban, és kevéske rendezése is inkább a B kategóriához sorolandó, ám ezúttal szerintem egy jó filmet készített. A Frozen horror műfaji besorolással jelent meg 2010-ben, és több jelenetében rá is szolgált erre a kategóriára. Az alapsztori elgondolkodtató: három fiatal egy sífelvonón reked, mert a pálya bezár, és őket a teljes hétvégére „ott felejtik” a magasban. Ha most eltekintünk attól, hogy ez önmagában lehetséges-e (mármint hogy vannak e olyan sífelvonók, melyeket pénteken totálisan magára hagynak, és csak hétfőn nyitnak ki újra), akkor az alaphelyzet valóban érdekes. Hogyan tudnál „kimászni” ebből a helyzetből? Bevallom, én is sokat agyaltam ezen. Valószínűleg, ha mobilon nem tudok segítséget hívni, mert nincs térerő, akkor lelógaszkodok, és leugrom. Itt tenném hozzá: ha hárman egymás alatt lógnának (legfelső kapaszkodna a felvonóba, a középső a legfelső lábába, és a legalsó a felette lévő lábszárát, bokáját fogná), akkor szerintem simán juthatnának 8-10 méter magasból is. Ez a verzió azonban nem jut eszükbe. (Mondjuk nem is biztos, hogy meg lehet csinálni, de egy próbát azért megérne.) A filmben egyikük leugrik, és szörnyű sorsra jut. A farkasos téma durva, és a film is több helyen sokkoló. Nekem tetszett a rendezés, jók a szereplők is, és izgalmas az egész. Értékelésem: 75%.