2015.11.01 09:14 Sodanth Olvasottság: <100x
1

This is Sparta!

Ez a szöveg azóta hatalmas internetes meme lett. Nem is alaptalanul, mert Zack Snyder adaptációja Frank Miller képregényéből nagy siker volt 2006-ban. Emlékszem, mindenki a suliban erről beszélt, hogy mennyire látványos, milyen hiteles történelmi film. Hát a harcmodort és a spártaiak jelmezét leszámítva (ami nem sok ruhát jelent), nem mondanám hiteles történelmi filmnek, sokkal inkább fantasynak (azért a perzsa hadsereg nem a Gyűrűk ura horror szörnyeivel volt tele).

Mert Miller képregénye valós történelmi figurák és események újragondolása fantasy-comic stílusban. A film nagy erénye mégis a képi világa és a színészek. Néhol már túlzásokban eső CGI engem kicsit zavart, mert az élőszínészeken kívül látszott, hogy semmi sem valós, minden egy greenbox-ban készült. Ennek ellenére nagyon erős a vizualitása és a lassított effektek, a CGI-ből kihozott már-már festői táj igen jól sikerült, ebben a stílusban, talán a legjobb lett Snydertől, nem úgy mint a SUcker Punch-ban ami már vérlázítóan mű.

This is Sparta!

A színészek előtt le a kalappal, Butler egy isten, akárcsak David Wenham, vagy Michael Fassbender, nagyon látszott rajtuk, hogy mennyit készültek a filmre, jól kigyúrtak voltak, megtanulták a korabeli spártai falanx harcmodorát, melyet Snyder meglepően hitelesen ábrázolt. Akárcsak Lena Headey, vagy a Xerxes-t játszó Rodrigo Santoro is nagyon jó volt. A filmet pedig szigorúan eredeti hangon tessék nézni, mert Butler orgánuma fantasztikus. Ez kérem egy történelmi-akció film, kemény, korabeli férfias karakterekkel, akik az életüket áldozzák hazájukért. Nohát milyen ismeretlen ez a mai generációnak, lehet tán ezért volt nagy siker. Jó mozi a 300, Snyder talán legjobb műve, a Watchmen mellett, Butler igazi sztár lett tőle, azóta egyre gyengébb, ahogy a film folytatása is katasztrófálisan szar volt. Aki meg történelmet akar tanulni, annak ott a könyvtár, a mozi másra való.

80 300  (2006)

akció | dráma | fantasy | háborús

Párszáz spáratia katona a segédcsapatokkal karöltve hősisesen küzd a Xerxes vezette perzsák ellen a Thermopülai-szorosnál, hogy időt nyerjenek a görög seregek egyesítésére.... több»

1