(A kísérlet nálam elbukott.)
Arra emlékeztetett, mint amikor az 1990-es évek elején Budapesten egy művész moziban néztem Andy Warhol szélhámos filmjét, amelynek a címe Chelsea Girls volt. Nagyon kellett tetszenie, mert hát mégis a nagy művész sz*rta a szőnyeg közepére, de elbuktam az igyekezetemben. Ezt is mindenki imádja, próbáltam felvenni a fonalat, de elbuktam. Hát ennyit tudok. A zenék állítólag jók, az én fülemnek John Meyers-es nyavalygásnak hatottak. A 18. percig próbáltam élvezni, ha túl korán adtam fel, akkor elnézést a beavatottabb közönségtől.
(A kísérlet nálam elbukott.) Arra emlékeztetett, mint amikor az 1990-es évek elején Budapesten egy művész moziban néztem Andy Warhol szélhámos filmjét, amelynek a címe Chelsea Girls volt. Nagyon kellett tetszenie, mert hát mégis a nagy művész sz*rta a szőnyeg közepére, de elbuktam az igyekezetemben. Ezt is mindenki imádja, próbáltam felvenni a fonalat, de elbuktam. Hát ennyit tudok. A zenék állítólag jók, az én fülemnek John Meyers-es nyavalygásnak hatottak. A 18. percig próbáltam élvezni, ha túl korán adtam fel, akkor elnézést a beavatottabb közönségtől.