Mint oly sok ember ezen a világon, úgy én is rajongója vagyok Stephen King regényeinek. Biztosan tudom, hogy anno ez volt az első könyve, amit megvettem és elolvastam tőle. A könyvet 1989-ben írta meg King, és mivel a 80-as évek filmgyártása igencsak felkapta a regényeit, történeteit, így szinte majdhogynem elkerülhetetlen volt, hogy pár éven belül eme könyve is megkaphassa a lehetőséget, hogy filmre adaptálják.
Mikor az Orion Stúdiónak sikerült megszereznie a megfilmesítési jogokat, egyes pletykák szerint maga az író kérte meg őket, hogy a film rendezője és forgatókönyvírója George A. Romero legyen (1940–2017), akivel jó barátságban volt, ráadásul már egyszer dolgoztak együtt, méghozzá az 1982-es, Creepshow - A rémmesék könyve című novellás adaptáción (bár ott a forgatókönyvet még maga King írta, Romero csupán a rendezésből vette ki a részét). Bár akár már egy évvel a film után újra együtt dolgozhattak volna az 1983-as, Christine című filmnél, de ott végül a rendezői széket egy nem kevésbé híres és nevezetes rendező elhappolta Romero elől (John Carpenter személyében). Így tehát egészen 1993-ig kellett várni, amíg újra együtt dolgozhattak egy adaptáción, és azt kell, hogy írjam, nem is lett rossz a végeredmény.
A film alapjául szolgáló történet elég közel állt Stephen Kinghez, hisz anno ő is megjelentettet pár könyvet álnéven – Richard Bachmanként – (akárcsak a film főhőse, csak itt az álnév George Stark volt), és maga az író is eljátszotta anno Richard Bachman halálát. Tehát írhatnánk azt is, hogy volt az írónak némi személyes tapasztalata a történethez, bár azért alaposan nyakon öntötték kellő mennyiségű misztikummal és jó pár elhalálozással. Talán a történet egyik legjobb alappillére a misztikum használata a filmben, hisz semmi sincs túlmagyarázva benne, egyszerűen csak hagyták, had törjön utat magának.
A másik kimondottan jó dolog a filmben a főszereplő-választás volt. Timothy Hutton kettős szerepvállalása kimondottan sokat dobott a film megítélésé nálam. Főleg mivel eleinte két teljesen különböző karakterű a játéka (amolyan jó és a rossz örök tükörképe, amivel King kimondottan sokat foglalkozik a történeteiben), de végül itt is a jónak fel kel vennie egy-két olyan jellemvonást, ami a negatív tükörképében található, hogy sikeresen fel tudja venni a harcot vele. Tehát van jellemfejlődés a karakterben, igaz, nem drasztikus, de van. Sajnálatos módon a további karakterek szerintem inkább csak amolyan töltelék szerepet töltöttek be a történetben. Ez talán csak a seriff, Alan Pangborn karakterét alakító Michael Rookernél zavart egy kicsit.
Technikailag egy jól összehozott filmhez volt szerencsénk, ahol a készítők a számítógépes effektek használatát annyira minimalizálták, hogy – csupán egy kivételtől eltekintve – a szerves részét képező madarak is élők voltak. Amiben még szintén erős volt a film, azok a maszkok voltak. Minden bizonnyal nem férne fel egy Top 10 Kinges adaptáció listára, de egy Top 20-asban nálam ott lenne.
77 Halálos árnyék (1993)
Thad Beaumont-t kisfiúkorában megoperálják, hogy megszabadítsák az agyában pulzáló, soha ki nem fejlődött ikertestvérétől. A kioperált szövetet eltemetik. 23 év elteltével... több»
Szereplők: Timothy Hutton, Michael Rooker, Amy Madigan, Rutanya Alda, Julie Harris
