Közösség

Vélemény:

 

39 Lélekörlő

(2010)

Ha jól értem...

 
Dege Voodoo   2022.12.01 22:32
0

Nem tudom, jól értem-e, de a lényeg az, hogy az elrabolt nő is pont ugyanolyan beteg állat, mint a kamionsofőr, de ez csak a végére derül ki. Kezdődik azzal, hogy a kamionsofőr a nőnél valami mappát talál, amiről nem derül ki, hogy pontosan mit tartalmaz. Aztán az, hogy a többi nővel ellentétben ezt nem öli meg azonnal a pajtában, sőt, egy cetlit is ledob neki az aknába, hogy 30 nap alatt „mutassa meg neki”. Itt sem világos, mire gondol. A végén derül csak ki, amikor a kicsinált férfi képét Janine, akinek nem is ez a neve a saját bevallása szerint, beragasztja az albumba a többi mellé. Azaz ez valami olyan nő lehet, aki mindenféle (vélt) „erőszakoló, szörnyeteg” férfira vadászik, és levagdossa a pöcsüket. A kamionsofőr az albumot látva egyből rájött, kivel van dolga, és nem ölte meg, inkább adott neki 30 napot, hogy megmutassa, mit tud. Sőt, az is lehet, hogy be akarta „törni”, mint a másik nőt, hogy majd „összeállnak”, ezért vitte őt időnként együtt ebédelni a házába. Mindez szintén megmagyarázza, hogy ezt a másik nőt Janine miért tartotta árulónak. Szóval röviden összefoglalva, a film alapvetően két beteg barom romantikus találkozását mutatja be, amelyek közül a nő még a saját démonjaival is küzd.