"Mi az élet igazi értelme?" Teszi fel a kérdést a lengyel rendező, Krzysztof Kieslowski. "Reggel miért kelünk fel? Erre nem ad választ a politika." A Tízparancsolat, Kieslowski tíz, egyórás filmjének rendkívüli és kihívó kollekciója, melyet a lengyel televízió számára készített a Szovjetunió alkonyán, sem ad választ Kieslowski kérdéseire. De ezeket a kérdéseket olyan fülbe motoszkálóan és olyan komolyan teszi fel, ahogy talán egyetlen filmes próbálkozás sem az utóbbi negyed évszázadban.
A tízparancsolatot nehéz megtartani, és a Tízparancsolatot sem könnyű megnézni. Bár a tíz epizód erkölcsi kérdéseket vizsgál, de ezeket a modern, többnyire vallástalan városlakók zűrzavaros, néha rendellenes életkörülményei között teszi. Kieslowski soha nem prédikál, és még ritkábban szándékozik nyíltan megvilágítani a jó és a rossz közötti határvonalakat, de az uralkodó hangulat sötét és lehangoló, valami olyan általános érzetet kelt, hogy elkerülhetetlenül eltévedtünk. Mint az Ószövetség számos története, a Tízparancsolat is az emberi elbukás krónikája.
A tíz epizód egy közös pont mentén van összekapcsolva, egy varsói többemeletes lakótelep, ahol az összes szereplő él (egy kezdeti megalapozó felvétel mintha Bábel tornyára utalna), valamint a szereplők véletlenszerű átfedése az egyik epizódból a másikba. Van egy enigmatikus, csendes megfigyelő is, akinek jelenléte csaknem az összes epizódban valamiféle szimbolikus szerepet sugall. Ezt a megfigyelőt különféleképpen azonosították vagy Istennel, vagy az igazsággal, vagy a lelkiismerettel; Kieslowski agnosztikus kommentárja az volt, hogy "Nem tudom, hogy ki ő", de hozzátette: "De nincs igazán megelégedve velünk.".
