30 kis törzs birodalmában járunk, melyben a kiskirályok egyetlen uralkodót akarnak, aki egyesítheti erőiket. Már a sorozat elején szembesülhetünk ezzel a kegyetlen világággal, ahol a vadászatban és harcban könyörületet nincs, van viszont vakítás, csonkítás, leszámolás, miegymás... Barbár harcosok sötét és véres világa ez, ahol a mindennapi életet az őskori vallási formák és a végtelen primitívség szövik át. A széria a korábban ezt a témát feldolgozó filmekkel szemben, új szemlélettel mutatja be Romulus és Remus történetét, mégpedig három fő(bb) szereplő nézőpontjából ábrázolva azt. Van amiben a sorozat jól teljesít és van ami kevésbé tetszett, ezért számomra az átlagos kategóriába esik.
Évtizedekkel ezelőtt valószínűleg még felkapott sorozat is lehetett volna ezzel a témával és képi világgal (persze a korhoz megfelelő eszköztárral), de a mai felhozatalban már egyszerűen csak elvész egy ilyen sorozat a számtalan sorstárs mellett, majd pedig elemészti a feledés.
Egyre-másra jönnek a hasonló, történelminek szánt sorozatok, de valahogy egyik sem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket - nekem utolára ilyen a Róma volt. És hát ez nagyon nem az.
Az azért – ha más nem is feltétlenül –, hogy az egész sorozat latinul van, elég meggyőző. Szóval pakoltak bele energiát rendesen, majd meglátjuk, hogy tényleg annyira élvezhető a története is.