Halálos iramban: Hobbs és Shaw (2019)A film forgatása 2018. szeptember 10-én kezdődött meg Londonban, Angliában. Dwayne Johnson két héttel később tudott csatlakozni, mivel ekkor még a Jungle Cruise című filmjét forgatta. A stáb dolgozott Glasgow-ban és North Yorkshire-ben, de a munka döntő része a Shepperton Studios falai között zajlott. A forgatás hivatalosan 2019. január 27-én ért véget.
Shazam! (2019)Dwayne Johnsont az egyik rajongója egy alkalommal arról kérdezte, hogy kit játszana szívesebben, Shazamot vagy nemezisét, Black Adamet. A színész utóbbit választotta. A dolog relevanciáját az adja, hogy a Shazam! hosszú fejlesztési ideje alatt (a filmterv először a kétezres évek közepén merült fel) Johnson neve is felmerült Shazam ellensége kapcsán.
#19
Felhőkarcoló (2018)Mégsem vonul oltár elé egyhamar a Sziklának is becézett Dwayne Johnson. Persze nő van a dologban, de nem kell rosszra gondolni. Arról van szó, hogy Lauren Harshian, aki évek óta a sportemberből filmes szupersztárrá lett óriás párja és kétéves lányuk édesanyja, megint szülni fog. Emiatt attól tartott, hogy a tavaszra tervezett esküvőn nem lett volna csúcsformában, ezért elhalasztotta a lagzit. „Anya nem akart nagy hassal fotózkodni az eküvőn. Anya jól akart kinézni” – mondta ezzel kapcsolatban a Szikla, aki szeret viccelni. (UIP-Duna)
#20
Felhőkarcoló (2018)Piacra került a Dwayne Johnson nevével fémjelzett cipő az Under Armour sportruházati cég égisze alatt, de már egy darabot sem lehet belőle kapni, mert internetes elővételben mindet elkapkodták. De sebaj, hamarosan újra feltöltik a raktárakat. A termék amúgy rendes edzőcipő, a Szikla logója díszíti és 120 dollárba – 33 ezer forint – kerül. A hivatalos marketingszöveg szerint Johnson a másfél éves tervezés minden fázisában serényen részt vett, ezért kész csoda, tehetjük hozzá, hogy közben le tudott forgatni négy filmet, és különböző események házigazdája vagy díszvendége is volt. (UIP-Duna)
Felhőkarcoló (2018)A film poszteréből, melyen Dwayne Johnson egy helikopterről ugrik az égő toronyházba, valóságos mém lett, mivel a számítások alapján képtelenség akkorát ugrani olyan távolságból.
#23
Felhőkarcoló (2018)A Felhőkarcoló című akciófilmben Dwayne Johnson a világ legmagasabb épületében üldözi a terrorsitákat – igaz, ez az épület fiktív, mert 1067 méter magas, 240 emeletes függőleges várost még senki nem mert építeni. Hogy a sztori mégis valószerű legyen, a film alkotói azt az embert kérték fel szakértőnek, aki a világ legmagasabb – és létező – épületét, a dubaji Burdzs Kalifát tervezte. Adrian Smith a neve, és a következő legmagasabb épületet is ő alkotta, ez pedig az épülőben lévő szaúdi Dzsedda Torony, amely hamarosan túlszárnyalja méreteiben a Burdzs Kalifát. A filmet egyébként már kritizálják építészkörökben, amiért megkérdőjelezi a felhőkarcolók biztonságát: például miután felgyújtják a terroristák, nehéz eloltani. Adrian Smith annyira ügyelt a hitelességre, hogy a filmbeli kínai felhőkarcolónak két nyílást is tervezett, hogy a sárkányok könnyen eljuthassanak a vízhez. A feng shui tanítása szerint ugyanis a nagy épületek akadályozzák a sárkányokat a közlekedésben, ami rosszat jelent, ezért nagy lyukakat terveznek nekik a felhőkarcolókban. Johnson számára egyébként összeállítottak egy építészetről szóló könyvet, amit meg kellett tanulnia, mert a filmben a felhőkarcolók szakértőjét alakítja (aki persze egykori kommandós). Az építészeti gyorstalpalóval a háta mögött Johnson hitelesebben tud szakérteni nagy nyilvánosság előtt, vélték a film alkotói. (UIP-Duna)
#24
Rampage: Tombolás (2018)„Pokolbeli buliban táncolunk” – írta az Instagramján nemrég Dwayne Johnson, és nem azért, mert költőnek állt, hanem mert javában zajlik az egykori videójáték alapján készülő Rampage – Tombolás és rombolás (Rampage, hazai bemutató: 2018 tavasza) című akciófilm forgatása. Dwayne Johnson 2017. júniusában megosztott néhány képet a készülő produkcióból, és úgy tűnik, a filmesek valóban nem aprózzák el: hatalmas, változatos pusztítás várható.
A képeken ráadásul Naomie Harris is látszik, aki szintén szörnyvadászt alakít majd: az egyik fotón az izomkolosszus éppen a színésznő combját ragadja meg: „Bocs, a mozdulat nem volt szándékos – mentegetőzik a színész. – De hát a szerepem szerint meg kell Naomie-t mentenem. Egyébként szerencsés disznó vagyok, hogy egy ilyen ragyogó színésznő lett a partnerem a túlélésben.” (IC Press)
#25
Rampage: Tombolás (2018)
Nem biztos, hogy ez a hír igaz. Bred Peyton, a Törésvonal rendezője, akinek legújabb filmje, a Rampage – Tombolás (hazai bemutató: április) és a főszereplője Dwayne Johnson mellett egy óriásira nőtt gorilla, farkas és vízi sárkány, azt állítja, hogy még sosem hallott a videójáték-megfilmesítés átkáról. Arról, hogy a videójátékok alapján készült filmek valamiért nem tudnak áttörni. Pedig a Rampage is egy 1986-os Arcade-játék alapján készült.
De Peyton azután sem ingott meg, amikor – állítólag két héttel a forgatás befejezése után – valaki elárulta neki, hogy sok filmes és filmrajongó hisz ebben a babonában. Szerinte az ő filmje más. A Rampage-ben a játékosok a mutáns lényeket irányították, és az elpusztított városok (a filmben: Chicago) és házak után járt a pont; a játékosok nem azonosultak egy-egy főhőssel, aki azután a filmvászonra visszatérve csalódást okozhatott, nála viszont van saját, izgalmas sztori.
És egy bizonyíték máris van rá, hogy az átok nem fog Peytonon: a Warner Bros. máris leszerződtette a következő, nagy költségvetésű látványfilmje elkészítésére: ebben a bolygók gyarmatosítása során egy fiatal űrhajósnő magára marad egy ellenséges bolygón. Talán még óriásgorillával is találkozik… (IC Press)