Volt egyszer egy vadnyugat (1968)Sergio Leone híres volt precizitásáról és aprólékosságáról, még az olyan eseteknél is, amelyekről mindenki tudta, hogy a moziban senki nem fogja észrevenni. Tonino Delli Colli egyszer elmondta, hogy például a Woody Strode kalapjára csöpögő víznek pont a kalap közepére kellett érkeznie, nagyjából 3 méteres magasságból, ami egyáltalán nem volt könnyű.
#15
Volt egyszer egy vadnyugat (1968)A forgatást beárnyékolta egy tragikus eset is: Al Mulock, aki a vasúti nyitójelenetben az egyik banditát alakította, a forgatási nap végén teljes kosztümével együtt kiugrott a hotelszobája ablakából és szörnyethalt. Sergio Leone praktikus, de eléggé kegyetlen gondolkodásáról sokat elmond, hogy amikor Mulokcot el akarták vinni a kórházba, a rendező inkább azzal volt elfoglalva, hogy visszaszerezze a kosztümöt, mert kellett még pár felvételhez.
#16
Volt egyszer egy vadnyugat (1968)A filmben látható díszletek többségét Rómában, a Cinecittá stúdióban, míg a külső felvételeket Spanyolországban vették fel, csakhogy ennél a filmnél Sergio Leone ragaszkodott hozzá, hogy az Egyesült Államokban is forgassanak, méghozzá a John Ford filmekben gyakran megjelenő Monument Valley-ben is. A problémát az jelentette, hogy a Valley vöröshomokos talaja elütött a spanyolországi, világosabb földektől, így a stábnak többzsáknyi homokot kellett magával vinni az USA-ba a kellő hatás elérése érdekében.
A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)A rendező Sergio Leone egy régebbi nyilatkozatában kifejezte, hogy célja önnön háborúellenességének a kifejezése (is) volt ezzel a filmmel. Szándékában állt, hogy a néző elé tárja a harcok értelmetlen voltát és a szörnyűségeket, melyekkel a katonák nap mint nap szembesülnek.
Pár dollárral többért (1965)Sergio Leone számos filmes szabályt megszegett, amit a hatvanas években mindenki szem előtt tartott Hollywoodban. Leone újításai közé tartozik, hogy egy képen mutatta a gyilkost és az áldozatot, hogy lovat lőttek le filmen, sőt, ő ábrázolta először nyíltan a marihuánafogyasztást és a nemi erőszakot is.