Bevallom őszintén, nem tetszett. És rettentően kíváncsi lettem a rendező előző, tamil verziójára, mert Gautham Menon ugyanazt csinálta, mint Prabhu Deva a Pokkirivel. (Gy. k.: Rendezett belőle egy hindi változatot Wanted címmel, és még nagyobb sikert aratott, én a Wantedet láttam először, totál eldobtam az agyam tőle, és a Pokkiri ugyanazt a hatást érte el.) Menonnak ez nem sikerült, legalábbis szerintem, merthogy azóta megnéztem a tamil eredetit, a Vinnaithaandi Varuvaayát és fényévekkel jobb. Alapvetően nem a koncepcióval, vagy a sztorival van baj, mert az teljes egészében ugyanaz, hanem a szereplőkkel. A rendező ott követte el a hibát, hogy két súlytalan színészre bízta a meglehetősen nehéz karakterek eljátszását, ami a tamil változatban sokkal inkább sikerült Silambarasannal és Trisha Krishnannal.
Ezen a filmen viszont csak hümmögtem, meg kicsit elbóbiskoltam, és fikarcnyit sem tudott érdekelni a két jobb sorsra érdemes színész próbálkozása. Prateiket már észrevettem a Jaane Tu... Ya Jaane Na-ban is, és perfekt volt a Dum Maaro Dumban és az Aarakshanban is. De itt.... Ki hiszi el, hogy szerelmes? Nekem semmi sem jött át belőle. Egy tibláboló, és folyamatosan kudarcot valló, abszolút kezdő szerelmes, oké. De ennyire nem kellene, hogy lúzer legyen. Mert mellette meg profi bokszoló, és simán lerendez maga körül 5-6 embert. Ne már! A kettő sehogy se vág egybe. A másik pedig Amy Jackson. Semmi, de semmi sem olvasható le az arcáról. Egy baba. Annak szép, de akkor is csak egy baba. Szívem szerint jól képen töröltem volna, hogy ugyan már kislány: játssz már egy kicsit, mintha színésznő lennél! Vagy legalább tegyél úgy! De csak állt a kamera előtt, és én meg azon gondolkodtam, hogy szúrhatta el a rendező. Két ennyire össze nem illő embert egymás mellé pakolni. Komolyan fájt nézni ezt a filmet.
Amúgy nekem a sztori is sántított. Több mint két órán keresztül tart az, hogy fiú szerelmes, lány nem. Aztán fiú addig erőlködik, míg leányzó elkezd érezni valamit. Aztán szakítanak, aztán fiú rendező lesz, megrendezi a történetüket, és a moziban együtt nézik végig. Szerintem ostoba történet. Mondjuk ennél ostobább, és egy sorban elintézhető sztoriból is csináltak már kasszasikert, a lényeg a dialógon, a szereplőkön és a rendezőn van. Itt az isteni csoda sem jött. Ja, még Rahman zenéje sem tudta feledtetni velem, hogy elpazaroltam az időmet.
Részemről: Lomtár.
