Megint egy Karan Johar-kísérlet. Az a meglepő, hogy ennek a filmnek szinte semmilyen visszhangja nem volt, holott minden munkáját hatalmas csinnadratta kíséri. És ez az alkotás is megérdemelte volna, mert egy olyan témát dolgoz fel, ami Indiában még mindig tabu: a tinédzser-problémákat. Gippi () átlagos tinilány, némi túlsúllyal, egyszem barátnővel, csapnivaló stílussal (pedig anyukája fodrász-kozmetikus, Divya Dutta csodálatos alakításában), régi filmekhez való rajongással, csetlő-botló (de lelkes) tánctudással, ahogy próbál lavírozni a hétköznapokban, megfelelni mindenkinek, mégis önálló egyéniséggé válni, egyszerűen szeretnivalóan bűbájos.
Az Udaannal ellentétben itt nincs kódolva a tragikus felhang, bár Gippinek is meg kell vívnia a maga kis jelentéktelen csatáit, át kell esnie az első szerelmi csalódáson, és ki kell harcolnia a helyét a világban, kap ő is sebeket rendesen, alázzák porig, hogy én égtem helyette, de a cserfes, mindenkinek odamondogató, és meglepően jó humorérzékkel, sőt, öniróniával rendelkező csajszi végül önmagára talál, és kigyógyítja magát a tinédzserkori identitás-zavarából. Ja, az első szerelem szerepében Taaha Shah egy annyira jóképű fickó, hogy csak sóhajtozni tudtam, és szerettem volna Gippi helyébe kerülni. Persze azt én is láttam, hogy kicsit sem illenek össze, bár a srácnak voltak jó jelenetei, de egyértelmű volt, hogy a rendező nem egy tökéletesen össze nem illő párost akar kreálni.
Voltak jelenetek, amikor köpni-nyelni nem tudtam, Karan Johar tényleg abszolút bevállalós, hát mikor láttatok már olyan indiai filmet, ahol a lányok egymás közt kitárgyalják a ciklusukat? Pedig a párbeszéd abszolút hétköznapi, csak az az átkozott álszemérem. Na, ilyet ebben a filmben nem találtok!
