2019.11.17 03:26 Kóborló Olvasottság: 591x
0

Elpusztíthatatlan állkapcsok

Egész sok filmben láthattuk már, hogy soha nem túl jó ötlet, ha a technika adta lehetőségeket keresztezik a harcászati eszközökkel, és mindez egy fémszörny formájában születik meg (az már csak mellékes, hogy eme teremtmény tudós atyja pedig totál elmebeteg). Nos, az 1994-ben bemutatott Gyilkológép is ezen filmek közé tartozik.

Sajnos igencsak kevés kiemelkedő dolgot tudnék megemlíteni jelen filmünk esetében, de talán ez nem is annyira nagy baj, hisz tulajdonképpen nem is nagyon akar annyira kitűnni a tipikusan arra épülő filmek listájából, ahol a történet finoman szólva sem túl mély, hanem sokkal inkább építkezik a túlélős-menekülős-akció-sci-fi-horror zsánerre. Persze teszi mindezt még a simán fogyasztható minőségben.

Persze azért vannak dicséretes elemei is, az egyik ilyen a fémszörnyünk megteremtője, Jack Dante karaktere, akit Brad Dourif alakít igencsak meggyőzően. Tulajdonképpen az összes karakter közül az ő személye a legkidolgozottabb, ezáltal a legjobb színészi alakítást tőle kapjuk, de szerencsére a többi színész alakítása sem rossz, csupán eltörpül Mr. Dourifétől. Ami viszont abból a szempontból kissé zavaró, hogy azért ne feledjük, hogy a film elsősorban egy túlélős-menekülős-akció-horror lenne, ahol sokkal jobban tudhatna a néző azonosulni a karakterek megpróbáltatásaival, ha ott is kiemelkedő színészi játékkal találkozhatna.

A másik pozitívum számomra maga a fémszörnyünk megjelenése. A film készítői egész sokáig nem mutatják meg a teremtményt, és ez nekem kimondottan tetszett, hisz a hasonló filmeknél általában már az első pillanattól tetőtől-talpig ,,megcsodálhatjuk" a technika által életre keltett monstrumot, itt viszont azzal, hogy úgy nagyjából a film feléig ezt nem teszik meg, képesek voltak egyfajta félelemérzést is kialakítani. Persze mindezt a film második felében már sutba dobják, és talán onnantól lesz inkább a főbb stílusa az akció, és a horrorszála is háttérbe szorul (nem mintha nagyon erős lett volna az, de legalább a hangulatában néha-néha megpendítette a horrort).

Kicsit sajnálom ezt a filmet, mert szerintem több volt benne, mint amit valójában ki tudtak hozni belőle, de egy erős átlagosnak megfelelő még most is, csak ne legyenek túl magasak az elvárásaink vele kapcsolatban.

akció | horror | sci-fi | thriller

A Chaank Armaments cég azzal kísérletezik, hogy olyan harci gépet hozzanak létre, amely félig gép, félig ember. Az eddigi kísérletek csúfos kudarcot vallottak és miután az egyik... több»

0