Hol vannak már azok az idők, amikor az iskolás gyerekek kaptak egy lakáskulcsot, és iskola után, felügyelet nélkül tapasztalhatták meg az önállósággal járó felelősséget, amíg a szüleik dolgoztak, úgy, hogy közben nem leselkedett rájuk minden bokorból valami beteg őrült.
Én azon szerencsések közé tartozom, aki vidéken, egy kisebb közösségben lehettem "kulcsos gyerek". Szüleim, rokonaim és tanáraim megtanítottak mindent, ami elég volt 10 éves koromban ahhoz, hogy túléljem azt a néhány órát, amíg enyém volt a ház. Megtanultam, hogy hogyan viszonyuljak az idegenekhez. Megtanultam, hogy hogyan ne gyújtsam fel/romboljam le a lakást. Később már a gáztűzhelyet is kezelhettem, és az előre elkészített, felaprított tűzifával is begyújthattam a kazánba. Akiknek kisebb testvérei voltak, rájuk még nagyobb felelősség hárult. Jó tapasztalat volt ez nemcsak nekem, de a többi velem egykorú és hasonló sorsú gyereknek, akik később is megállták a helyüket az életben. A mi gyerekkorunk teljes egésze a valóságban telt.
Manapság azt tapasztalom, hogy a gyerekek többsége kényelemben és – látszólag – biztonságban él. Ami viszont ijesztő, hogy mennyire felkészületlenek – és talán a szüleik is – a mai kor és az online tér sajátosságait és veszélyeit illetően. Ahogy nekünk szinte szánkba rágták a való világ veszélyeit tanmesékkel, iskolai edukációs célú vetítésekkel, beszélgetésekkel, valós "rémtörténetekkel", és azt is megtanították, hogy hogyan térjünk ki a veszélyek elől, illetve mit csináljunk, ha már megtörtént a baj, hogyan segítsünk akár másokon, úgy tűnik, mintha a mai gyerekek magukra maradnának a problémáikkal.
A film döbbenetes dolgokat tár fel. Az online tér annyira megfoghatatlan, annyira nincs közvetlenül szem előtt, hogy hajlamosak vagyunk úgy tenni, hogy amit nem látunk, az nincs is. Legalábbis én így éreztem, amikor néztem ezt az alkotást, és arra jutottam, hogy milyen sokan lehetünk így ezzel. Egy olyan helyről érkezik a fenyegetés, ami – leegyszerűsítve – csupán egy ki- és bekapcsolható elektromos eszköz képernyőjén létezik. Belátásunk szerint ki- és beléphetünk különböző platformokra, ahol nem muszáj felvállalni magunkat, nincs felelősség, nincsenek – közvetlen – következmények. Bárkivel kapcsolatba léphetünk, hiszen valójában nincs ott a szobában, így nem is tud ártani.
Mintha kicsit túlnőtt volna rajtunk a technika világa, és ezzel kiszolgáltatottá váltunk volna. A mai szülők gyerekkorában a szórakoztatóelektronika eszközei egyirányú, passzív módon sugározták tartalmukat, amit a felnőttek még úgy-ahogy tudtak kontrollálni. Az online tér ezzel szemben interaktív, és vannak ugyan különböző módszerek a szabályozásra, sok felnőtt elveszik a műszaki-informatikai szakkifejezések és lehetőségek rengetegében. És ha egy gyerek magára marad a virtuális térben, legalább akkora veszélynek van kitéve, mintha minden előzetes figyelmeztetés és előkészítés nélkül magára lenne hagyva egy különösen problémás városrészben. Talán a szülők egy részében mindez nem is tudatosul.
Mindaz, amit ebben a közel két órában látunk, lehangoló, gyomorforgató, felháborító aljasság. Kezdve a gusztustalan magamutogatástól a már kifejezetten veszélyes személyes találkozóig; sokkoló látni, hogy ezek a ragadozók hogyan hálózzák be, és milyen módszerekkel veszik rá a kiszolgáltatott, életkoruknál fogva a veszélyt nem érzékelő gyerekeket a saját beteges hajlamaik kiélésére. Bár a filmben szereplő gyerekek valójában érett, fiatal felnőtt színészek, még őket is felzaklatja mindaz, ami ott és akkor velük történik. Hiába múlt el valaki 18 éves, a bántalmazás akkor is nyomot hagy, amivel meg kell birkózni. Ezért különösen fontosnak tartom, hogy a film azt is bemutatja, hogy a gyerekeket alakító felnőtt nők hogyan dolgozzák fel – pszichológus segítségével – a szerepükkel járó mentális megterhelést. Tanulságos volt látni, hogy a bántalmazás elszenvedői kortól függetlenül segítségre szorulnak.
Szintén ki kell emelni a film elkészítését követő jogi következményeket. Az alkotók állampolgári kötelességüknek eleget téve a rögzített anyagot átadták a hatóságnak, és a bemutatott bántalmazó személyek ellen eljárás indult, sőt több esetben ítélet is született. Szóval a sztori nem ért véget, csak a film.
Ez az alkotás minden borzalma ellenére fontos szerepet tölthet be az edukációban, mert nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is oktatásra szorulnak ezen a téren, de csak úgy van az egésznek értelme, ha lehetséges megoldásokat is mutatnak mellé. Ennek a dokumentumfilmnek a létezése már önmagában is jelentős előrelépés, de még mindig csak egy lépés, és még mindig csak egy területe az online bűncselekmények tárházának. Mégis, legalább valami elindult.
88 Csapda a neten (2020)
Két dokumentumfilmes a gyermekbántalmazás problémájára szeretné felhívni a figyelmet, munkájukkal azonban egyúttal egy komoly társadalmi megmozdulást is elindítanak. Barbora... több»
