Szellemi töltekezés

2022.04.09 17:58 Gyorvik Olvasottság: <100x

2

Egyáltalán nem sorolható tipikusan a harcművészeti filmek közé, vagyis az alapkoncepció nem kimondottan – jelen esetben a karate – népszerűsítésére irányul. Viszont annak demonstrálására is kiváló. (Egyébként például sem Pat Morita, sem William Zabka nem rendelkezett gyakorlattal. Pat Morita ismert komikus volt akkoriban. A szíves olvasó egyébként találhat audio-vizuális tartalmat Ralph Macchio és Pat Morita „közös” castingjáról).

Mint az tudvalevő, a küzdősport – mint egy adott film témája – egyaránt a távol-keletről érkezett, többnyire Japánból vagy Kínából. Természetesen az ilyen jellegű filmek témafeldolgozása meglehetősen avítt a nyugati szemnek. Ennek kissé szerethetőbbé tételét még a 60-as évek végén Hong-Kongban kezdték el, részben nyugati producerek kezdeményezésére. Itt még többé-kevésbé kínai rendezők alkottak, az említés kedvéért a Bruce Lee-filmek egy részét jegyző Lo Wei. Ezt előzték meg a valamikori szamurájfilmek, példaként a Hét szamuráj (1954). Valamicskével később a stílus átkerült Amerika nyugati partvidékére, és néhány hollywoodi stúdió merített a témából. A probléma ott kezdődött, hogy az egyébként nagyon mély tanításokat és óriási hagyományokat magában foglaló művészeti ág puszta filmrevitele kissé esetlenül ment. Ez sajnos a mai napig tart még, és – itt nem részletezendő – mozik tucatjai bizonyítja a fenti állítás minden valószínűség szerinti helyességét.

A Karate kölyök üzenete elsődlegesen és mindenekelőtt a mester–tanítvány kapcsolat mikéntje. Az útját nem lelő lélek kitaszítva bolyong ismeretlenül az ismeretlen alakok és árnyak között. Végeláthatatlan keresésében – ahogyan a gyermek szerető anyja ölében talál vigaszt, úgy az ember akaratlanul is rálel egy segítőre. Számos alkalommal látható különböző filmes történetek esetében is, hogy a történetmesélő a cselekményt úgy fókuszálja, mintha mind a ifjú kereső, mind a verzátus életvonala éppen akkor és ott kereszteznék egymást, oly módon, hogy az mindkettejük életében sorsszerű. Ez nem mindig volt azonban így. Egy tapasztalt mester, guru – ha már nem fogadott tanítványokat, rendszerint visszavonult, magányosan élt. Persze nyilvánvalóan jelen esetben - vagy az esetek többségében - egy idealizált helyzetről van szó.

A Karate kölyökben Miyagi sensei mindazonáltal a lelki vezető egyik legikonikusabb alakja. Karaktere végtelenül patinás, szerethető – aurája melegséget áraszt. Megjegyzendő, hogy Pat Morita fenségesen alakította őt, s semmiféle gyakorlattal nem rendelkezve hiteleset nyújtott. A „ketten a hadsereg ellen” jelenséghez egy őrült karateedző által vezetett dojo végzős diákjaiként is nagyrészt óvodás attitűdöket felsorakoztató tanoncainak Daniellel való sorozatos összetűzései adják az a propos-ját. (Érdekesség, hogy Ralph Macchiót sokkal fiatalabbnak gondolták filmbéli barátaitól – különleges tulajdonság). A valószínűleg az apafigurát életében hiányoló futballban is tehetséges srác introvertált személyiségét egyből kiszúrják, pláne, hogy az iskola legtehetségesebb karatenövendékének volt barátnőjével kezd intim liaisonba. A recept tehát kész, és a történet kibontakozása mindenképp megérdemli a néző figyelmét. Annak számára, akinek a szellemi töltekezés nagyon fontos – alapfilm lesz a Karate kölyök. Folytatásai – a második és harmadik rész – nem túl lebilincselő, de érdemes a megnézésre.